A Continental okos ruházat kialakításával növeli az útbiztonságot

0

A Continental technológiai vállalat fűtött és aktívan kivilágított biztonsági kabátok két prototípusát mutatta be a Las Vegas-ban megtartott Consumer Electronics Show (CES) kiállításon.

„Az ehhez hasonló okos ruházatok forradalmasítani fogják azt, ahogyan a technológiát a mindennapokban használjuk, miközben az útbiztonságot is növelik.” – jelentette ki Tobias Huber, aki az okos és funkcionális anyagok fejlesztésének felelőse a Continentalnál. A két megoldás induktív módon töltődik, a vezető ülésébe ágyazott tekercs segítségével.

„Ez a koncepció hatalmas lehetőségeket jelent a jövő számára.” – mondja Huber meggyőződéssel, hiszen a járműelektronikával való interakció még tovább bővíthető. A jövőben például, a ruházaton elhelyezkedő szenzorok olyan adatokat is meg tudnak állapítani, mint a páratartalom vagy a hőmérséklet, ami alapján működtethetik az automata klímaberendezést a járműelektronikán keresztül.

Figyelemfelkeltő LED világítás a biztonságért

A jó láthatóság biztosítása minden helyzetben fontos – a futárcégek, sürgősségi és közüzemi szolgáltatások személyzetének, valamint a ki- és bepakolás során kamionsofőrök számára ez egy alapvető biztonsági tényező, és fontos, hogy még jobban láthatóak legyenek potenciálisan veszélyes szituációkban és rossz időjárási körülmények között is. A LED fényekkel ellátott biztonsági kabát és az opcionális fűtő-funkció megvédi a viselőt a balesetektől, és automatikusan aktiválódik a jármű elhagyása után. Az energiatakarékos LED fények a hagyományos reflektorokkal kiegészülve jó láthatóságot biztosítanak a sötétben – még akkor is, ha a kabátot nem világítja meg külső fényforrás. Továbbá, a világító funkció automatikusan bekapcsol, amikor a sofőr elhagyja a töltőállomást, azaz a vezetőülést.

Az ülésbe épített tekercs kábelek nélkül tölti a LED-ek akkumulátorát és az integrált fűtőrendszert. Ez azt jelenti, hogy a kabát mindig a megfelelő töltöttségi állapotban van. Egy, a kabátban elhelyezett rugalmas második tekercs fogadja az ülésben lévő tekercsből érkező energiát. Különféle anyagrétegek biztosítják a ruha moshatóságát, valamint korlátozzák a sofőrt érő mágneses mező sugárzását is. Az akkumulátor a szövetbe ágyazott vezetékek segítségével tölti fel energiával a LED fényeket. Az akkumulátor és a vezérlőelektronika olyan helyen tárolható, ahol nincs útban, például a mellzsebben.

Megnövekedett kényelem a hatékony fűtési koncepciónak köszönhetően

„A fűtőfunkció is jóval többet jelent, mint csupán a kényelem növelése.” – mondja Huber. „A szállítójárművek esetében, melyek egyre nagyobb arányban rendelkeznek elektromos meghajtással, a kabátfűtő rendszer azt jelenti, hogy a beltér fűtésével járó energiafogyasztás akár 90%-kal is csökkenthető. Ez továbbá megnövelt hatótávolsággal is jár, mivel a fűtést nem az autó, hanem a sofőr kapja.”

A jövőben az elektromos vezető anyagokat a kabátban kívánt hőfok generálására fogják használni anélkül, hogy egy milliméternyi fűtőszálat is hozzá kelljen adni a ruhához. Mindez egy konduktív, bevonható polimer keveréknek köszönhető, amelyet egy nyomtatási folyamat során adnak hozzá az anyaghoz. Amikor elektromosság járja át az anyagot, az közvetlenül hővé alakul át. „Ennek következtében a felszín másodpercek alatt teljesen felmelegszik, viszonylag kevés energia bevitel árán.” – magyarázza Dr. Erhard Barho, a Continental funkcionális felületek fejlesztéseinek felelőse.

Forrás: Continental

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!