A GEFCO új folyamat-optimalizálási megoldást vezet be

0
A GEFCO, az autóipari logisztika ipari logisztikában is referenciával rendelkező piacvezető vállalata új szakaszt zárt le kollaboratív IT-projektjének megvalósításában, a CEREZÁ-val együttműködésben kifejlesztett és bevezetett Opteam platformmal. A TOSCA program ezen alapvető fontosságú elemének célja, hogy a versenyképesség növelése érdekében optimalizálja a szárazföldi útvonalakat. A megoldást mintegy húsz országban vezetik be. 
 
Az Opteam a TOSCA program része, amelynek 3 évig tartó bevezetése 2014 végén fejeződik be és a következő 4 részből áll: A fuvarozók kezelését szolgáló CMS (Carrier Management System), az útvonalak feltérképezését és optimalizálását szolgáló Opteam, különböző adatgyűjtési projektek (CADIS – a csoportosított fuvarozási tevékenységekhez, illetve a LOT-tevékenység különböző eszközei), valamint egy kollaboratív ügyfél-platform a megrendelések nyomon követése és kezelése céljából. 
 
A szárazföldi szállítási folyamatok feltérképezése a maximális optimalizálás érdekében 
 
Az Opteam platform célja, hogy feltérképezze és elemezze a megtett útvonalakat, és megállapítsa, hogyan lehet az útvonalak optimalizálását célzó intézkedéseket megvalósítani. 
 
A szárazföldi szállítási folyamatok elemzését földrajzi zónákra lebontva végzik, adott ügyfél vagy fuvarozó vonatkozásában mind egyszeri vagy „pont-szerű” folyamatok, mind pedig rendszeres szállítási műveletek esetében. Az útvonalak megjelennek a képernyőn, s ez lehetővé teszi, hogy gyorsan azonosítsák, hol található egyensúly-hiány az egyes régiók között. Amint a hiányosságokat feltárták, a GEFCO rangsorolni tudja azokat az intézkedéseket, amelyeket az útvonalak helyreállítása és optimalizálása céljából kíván bevezetni, főként az üresjáratok csökkentését célzó körutak megszervezésével. 
„Az útvonalak optimalizálása mind a GEFCO, mind pedig a fuvarozók számára rendkívüli anyagi kihívást jelent. Az Opteam által biztosított hálózat-megjelenítés segítségével meg tudunk felelni e kihívásnak” – emelte ki Arnaud LEVILLAIN, a GEFCO szárazföldi fuvaroptimalizálásért felelős technológiai vezetője. „A platform másik előnye, hogy pályázati kiírások esetében is használható, ugyanis így ügyfeleink számára versenyképes és optimalizált megoldásokat kínálhatunk a határidők, árak és szállítási tervek tekintetében.” 
 
A sikeres működés alapja a csapatmunka


Az Opteam eszköz megkönnyíti az információcserét és a megoldások kollaboratív fejlesztését a földrajzilag egymástól távol lévő kollégák között. A megoldás által kínált különböző optimalizálási intézkedések végrehajtása saját szervezetének újragondolására késztette a GEFCÓ-t, ennek eredményeként pedig létrejött egy külön „útvonal-optimalizáló” feladatkör.
 
A teljes európai GEFCO-hálózatban 2013 elejei bevezetése óta az Opteam portál több mint 90 vizsgálat elvégzését tette lehetővé, amelyek célja a zárt körben történő szállítási útvonalak bevezetése. Az üresjáratok számának csökkentésén túl az új rendszer használata valóban a szállítási terv expanziójához vezetett. Ily módon a járatok növelni tudták termelékenységüket, hiszen az üzemeltetési irányítási rendszerben a rendszeres utaknál többletet regisztráltak. Az eszköz azt is lehetővé teszi, hogy betekintést nyerjünk az egyik országból a másikba irányuló különböző útvonalakba, így a leányvállalatok közötti együttműködés is javul. Az Opteam megoldás támogatásával három területi vezető irányítja az optimalizáló csapatokat Franciaországban, Közép-Kelet-Európában és Nyugat-Európában. A megoldás már bizonyította, hogy képes megtakarításokat eszközölni, hiszen az érintett útvonalak költségeinek csökkenése az újonnan létrehozott körutak esetében a 7%-ot is meghaladja” – állapította meg Artem Mardian, a szárazföldi optimalizálási vizsgálatok vezetője, aki egyúttal a Közép-Kelet-Európai régió tevékenység-fejlesztője is a GEFCO csoportnál.
 
A technológia lendíti fel a szárazföldi üzletágat


A GEFCO jelentős beruházásokat eszközöl az új informatikai megoldásokba, hogy biztosítsa a zökkenőmentes szárazföldi szállítási folyamatokat és növelje a termelékenységet, a teljesítményt, valamint többletértéket nyújtson ügyfeleinek. 
 
„Az Opteam innovatív eszköz és a Geo-Business Intelligence prekurzorának tekinthető: a földrajzi kritériumok figyelembe vételével képes elemezni és vizuálisan megjeleníteni a szállítási műveleteket és szimulálja az optimalizálási megoldásokat” – állapította meg Bruno RIVOALLAN, a GEFCO csoport szárazföldi vállalatigazgatója.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!