A Hitachi szerszámgépek új márkaneve: HiKOKI

0

2018 októberétől a Hitachi Koki által gyártott szerszámgépek márkaneve Hitachi-ról HiKOKI-ra (ejtsd: HaiKOKI) változik. Ezzel a cég új fejezetet nyit több mint 70 éves történetében.

György Tibor, a Hitachi Power Tools Magyarország cégvezetője elmondta, hogy a névváltozás a minőségi és innovatív szerszámgépek forgalmazásában semmilyen fennakadást nem okoz, több mint 450 modellből álló kínálatuk a 300 magyarországi márkakereskedőnél továbbra is hozzáférhető. Hangsúlyozta, hogy a termékek ugyanazokból a japán gyárakból, ugyanolyan modell néven kerülnek ki, mint eddig.

„Büszke vagyok arra, hogy a Hitachi márka Magyarországon egymás után háromszor, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is elnyerte a Superbrands díjat. A japán minőség, megbízhatóság és innovatív technológia a névváltás után sem változik.” – tette hozzá.

A KKR pénzügyi befektető cég 2017 tavaszán vásárolta meg a korábbi anyacégtől, a Hitachi Koki Ltd. összes részvényét. „Ez kijelöli egy új korszak kezdetét, amire jól felkészültünk, és ami számos új lehetőséget nyit meg előttünk.” – hangsúlyozta Yasushi Fukui, a Koki Holdings Europe GmbH igazgatója. Hozzátette, hogy a vállalat fel fogja használni a professzionális szerszámgépek kifejlesztése és gyártása terén szerzett több évtizedes tapasztalatát: „A HiKOKI elkötelezett abban, hogy továbbra is azt a minőséget, teljesítményt és innovációt nyújtsa, amelyet a professzionális felhasználók elvárnak a cégünktől”. Yasushi Fukui kiemelte: „Fenntartjuk növekedésünket és kihasználjuk az új lehetőségeinkből adódó előnyöket.”

Új függetlenség – új lehetőségek

Yasushi Fukui úgy látja, hogy a jövőben fontos lehetőségek nyílnak meg a japán szerszámgépgyártó cég számára. Kifejtette: A HiKOKI a Hitachi hagyományait fogja követni Európában és arra törekszik, hogy megfeleljen a különféle elvárásoknak és az európai szerszámgép piac igényeinek. A KKR-rel együtt a HiKOKI egyértelműen a további növekedésre fókuszál. Új lehetőségeket és szabadságot kíván biztosítani a vállalat számára e cél elérése érdekében.

„Európai partnereink és felhasználóink is élvezni fogják ennek a stratégiának az előnyeit. A növekedés érdekében egyedi termékeket fejlesztünk majd ki, olyan értékekkel, amelyek nyilvánvalók a vásárlók számára” – hangsúlyozta a cég igazgatója.

Új név, új innovációk

A HiKOKI név az angol „High” (magas) szóból és a japán „Koki” kifejezésből ered, amely „ipari gépek”-et jelent. A „Hi” szócska az új márka víziójára, a technológiai és minőségi vezető szerepre utal. A hamarosan HiKOKI névre váltó Hitachi különösen három kulcsfontosságú erősségére büszke: a cég széles, technológiailag kimagasló fúrókalapács és bontókalapács választékára, a technológiailag vezető szögbelövőkre és az új Multi-Volt akkumulátor technológiára. A társaság elsőrendű célcsoportja az építőipari cégek és ipari felhasználók.

Fúrókalapácsait és bontókalapácsait az ő számukra fejlesztette ki. A Hitachi / HiKOKI cégre jellemző egyedülálló tulajdonság, hogy nem csupán akkus fúrókalapácsokat kínál szénkefementes motorral, hanem a hálózati gépeknél is felhasználja ezt a technológiát. A szénkefementes motorral hajtott fúrókalapácsok és bontókalapácsok lényegében nem igényelnek karbantartást, ami a hosszú, folyamatos üzemidőnek köszönhetően magas hatékonyságot eredményez az építkezéseken.

A cég szögbelövői az innovációk révén szintén kiemelkednek a versenytársak hasonló termékei közül. A Hitachi / HiKOKI cégnek sikerült ötvöznie a pneumatikus technológia és az akkus meghajtású gépek előnyeit. A cég új generációs szögbelövői integrált magas nyomású légsűrítővel vannak felszerelve, amely a működéséhez szükséges energiát egy akku csomagból kapja. Így az akkus gépek rugalmasságát és könnyű használatát nyújtják és olyan gyorsan és finoman működnek, mint a pneumatikus szögbelövők. Ez egyedülálló a piacon.

Ugyanez mondható el a cég új Multi-Volt technológiájáról is, amelyet 2018 májusában vezetnek be a piacra. A Hitachi / HiKOKI új generációs akkumulátorai 36 és 18 V-tal egyaránt üzemeltethetők. Méretük és tömegük olyan, mint a mostani 18 V-os akkuké. Az okos elektronika felismeri, hogy a csatlakoztatott készülék 18 vagy 36 V-os, majd annak megfelelően szabályozza a leadott energiát. A rugalmasság különösen a magas energia-tartományban hasznos. A 36 V- os gépek a 18 V-osokhoz képest fele akkora áramerősséget igényelnek, hogy elérjék ugyanazt a teljesítményt. A kisebb áramerősségnek köszönhetően az akkumulátor lassabban melegszik fel és hosszabb ideig tudja az energiaellátást biztosítani. Az új Multi-Volt technológia használható az összes magas energiaigényű akkus gép esetében.

Hitachiból HiKOKI

A Hitachi Koki Co., Ltd. történetének új szakaszába lépett. A vállalatot 2017 tavaszán az amerikai KKR holding társaság vásárolta meg. Ennek következtében a vállalat neve 2018 júniusában Koki Holdings Co. Ltd.-re változik, amit az új márkanév bevezetése követ 2018. októberben. Ezt követően minden Hitachi Koki által gyártott szerszámgép HiKOKI márkanév alatt kerül forgalomba.

A HiKOKI tovább viszi a cég tapasztalatát és innovációját, amelyet 70 éves múltja alatt megszerzett. A vállalat ambiciózus célokat tűzött ki maga elé: a tervek szerint árbevétele 2020-ra 2,7 milliárd USD lesz.

A Hitachi Koki Co. Ltd., székhelye Tokió, (Japán), a világ vezető professzionális szerszámgép-gyártói közé tartozik. A cég a professzionális gépek széles skáláját kínálja szinte minden iparág számára, és átfogó tartozék kínálattal is rendelkezik. Ezek magukban foglalják a fúró és véső kalapácsokat, akkus gépeket, sarokcsiszolókat, fűrészgépeket, valamint speciális gépeket fa-, kőzet-, és acélmunkákhoz. A Hitachi Koki éves árbevétele megközelítően 1,8 milliárd USD volt az elmúlt pénzügyi évben, és mintegy 6500 alkalmazottat foglalkoztat.

Forrás: Hitachi Koki Co.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!