A Rail Cargo Hungaria nem fogadja el az ukrán vasúti ultimátumot

0

2019. január 29. – Stratégiai fontosságú üzemek nyersanyagellátása, munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe a közép-kelet-európai régióban az ukrán vasútvállalat (Ukrzaliznica) példátlan mértékű, nehezen indokolható áremelésének következményeként – jelentette ki dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria (RCH) Igazgatóságának elnöke, CEO, aki február közepétől elfoglalja helyét a Rail Cargo Austria igazgatóságában is.

Az Ukrzaliznica vasútvállalat olyan egyoldalúan előkészített díjemelést jelentett be közép-európai partnereinek, amely mintegy 50%-kal növeli a határforgalom lebonyolításával kapcsolatos költségeket 2019. január 1-től kezdődően.

Dr. Kovács Imre elmondta, hogy az RCH a lengyel, szlovák és román árufuvarozó vasútvállalatokhoz hasonlóan elutasította a diktátumot, amire az ukrán fél azzal válaszolt, hogy érvényes szerződés hiányában 2019. február 1-től leállítja az exportfuvarozások tervezését, melyek volumene éves szinten az összes határátmenetben mintegy 32 millió tonnát, magyarországi viszonylatban pedig 4 millió tonnát tesz ki.

A Rail Cargo Hungaria számára a díjemelés önmagában közel egymillió euró többletkiadást jelentene, a szolgáltatás egyoldalú beszüntetése pedig súlyosan akadályozná egyebek között a Dunaferr, az osztrák Voestalpine, a szerbiai Smederevo acélművének működését, de komoly gondot okozna a tél közepén az ipari só szállításának akadályoztatása is.

Dr. Kovács Imre hozzátette, hogy a lépés ultimátum jellege elfogadhatatlan, és ellentétben áll az ukrán vasutakkal a korábbi években kialakult jó partneri együttműködés gyakorlatával. A nemzetközi fuvarozások egyeztetéséhez, a fuvarozási szerződések megkötéséhez, a kocsik átadás-átvételéhez, az elvégzett teljesítmények leszámolásához egyébként rendelkezésre állnak az OSZZSD nemzetközi vasúti együttműködési szervezet keretein belüli nemzetközi megállapodások, melyeknek az Ukrzaliznica és az RCH is tagjai és alkalmazói.

A most hatályát vesztett kétoldalú megállapodásban került rögzítésre többek közt a határforgalmi technológia, a vonatok határátmeneteken át történő közlekedtetése kapcsán egymásnak nyújtandó egyéb szolgáltatások listája és azok díjai is. Ezek újratárgyalására, az új megállapodás előkészítésére a Rail Cargo Hungaria szakértői értekezlet összehívását javasolta, erre azonban az ukrán fél részéről egyelőre nem érkezett érdemi válasz. Dr. Kovács Imre végezetül elmondta, hogy Európa második legnagyobb árufuvarozó vasútvállalatának, a Rail Cargo Austriának egyik vezetőjeként a vita békés rendezését támogatja. Ez az ukrán félnek is érdeke, mivel az európai irányú nemzetközi áruforgalom vérkeringésébe a most ultimátum elé állított vasutak kapcsolják be az országot.

Forrás: RCH

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!