Állami kvóták helyett feltalálói szellemiség – a Continental a jövő sikeres mobilitása érdekében az innovációra épít

0

Az automatizálás, a villamosítás és a hálózatba kapcsolás területén végrehajtott innováció fontosságára hívta fel a figyelmet a Continental technológiai vállalat a frankfurti autóvásáron. Minden korábbinál nagyobb szükség van az ipar és a politika együttműködésére.

„Az olyan nagy célok, mint a közlekedési balesetek számának nullára redukálása, a tiszta levegő, valamint a kényelmes és gyors utazás csak átfogó együttműködéssel érhetők el” – mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatóságának elnöke. A technológiai normákkal és kvótákkal szemben az innováció és a feltalálói szellemiség mellett érvelt.

A Continental erős partneri kapcsolatokat épít az autóiparon belül és kívül egyaránt. „Megosztjuk ötleteinket, és ezzel több értéket teremtünk” – hívta fel Elmar Degenhart a figyelmet a Continental partnerségi programjára.

A Continental szerint az új technológiák bevezetésével a jövőben nagyobb lesz a változatosság a közlekedés területén. „A járművek egyre inkább átalakulnak irodákká, vagy nappalikká, valamint más, kerekeken guruló életterekké” – vázolta a jövőt Elmar Degenhart, majd hozzátette: „Ebből milliárdos piac alakul ki, amely az asszisztált és automatizált vezetés területén jelentős kiegészítő üzleti lehetőséget kínál a Continental számára. Az elektronika, a szoftverek és az érzékelők területén tovább nő majd a digitalizációval kapcsolatos forgalmunk.” Jelenleg ennek az üzleti területnek 60 százalék az aránya a vállalat három autóipari részlegében. Az elkövetkező években ez 70 százalékra emelkedik – mondta.

„A kevesebb baleset és a hatékonyabb klímavédelem csak úgy érhető el, ha felhasználók milliói alkalmazzák a modern mobilitási megoldásokat” – emelte ki Elmar Degenhart. „Politikai eszközökkel elő lehet segíteni az új technológiák elfogadását, de például az elektromos járművek esetében a vásárlási kedvezmények nem elegendők. A gyártói flottákban az elektromos járművek arányára vonatkozó állami kvótákat nem tartjuk észszerűnek. Az innovációk sokkal meggyőzőbbek, mint a művi beavatkozások.”

Három innovációs irány: támogatott és automatizált járművezetés, elektromobilitás és hálózatba kapcsolhatóság

Elmar Degenhart kiemelte a Continental számos olyan innovációját, amely segít az autóipar előtt álló legnagyobb kihívások leküzdésében.

Intuitív, intelligens, interaktív: a jövő járműveiben a vezetőfülkében lévő jelzőműszerek nem csak a vezető igényeihez fognak alkalmazkodni, hanem az adott vezetési helyzethez is. Továbbá a villanymotorok kisebbek, könnyebbek és olcsóbbak lesznek. A Continental 2019-től sorozatban gyártott, magas szinten integrált tengelyhajtása egyetlen, kis súlyú modulban egyesíti a hajtóművet és az elektronikát. „A kompakt, 75 kg súlyú, nagyteljesítményű egység 150 kW teljesítményre képes” – mondta Elmar Degenhart a sorozatgyártásra érett hajtóművel kapcsolatban, amely akár 320 kW-os változatban is elkészíthető.

Az elektromobilitás szempontjából Elmar Degenhart az akkumulátorcellák fejlesztését látja elsődlegesen fontosnak: „A jelenlegi lítiumion akkumulátorok túl nagyok, túl nehezek, túl gyengék és túl drágák. A szilárd töltetű akkumulátorcellák gyorsabban feltölthetők és biztonságosabbak. Ezek nagymértékű sorozatgyártása 2023 után indulhat el. Számításinak szerint ezzel jelentősen csökkenthetők a költségek, a jelenlegi kilowattóránként körülbelül 200 euróról 100 euró alá. Ezzel egy 75 kilowattóra teljesítményű akkumulátorral rendelkező elektromos jármű hatótávolsága körülbelül 500 kilométer lenne, ugyanolyan költségek mellett, mint egy dízel járműnél. A technológia elfogadtatása szempontjából ez döntő fontosságú, legyen szó vevőkről vagy felhasználókról.”

Az új érzékelők és a hozzájuk tartozó vezérlőkészülékek előkészítik az utat az automatizált vezetés következő szintje felé. A Continental számításai szerint 2025-ig az automatizált vezetéssel összekapcsolódó technológiák világpiaci forgalma meg fogja haladni a 30 milliárd eurót. Ez nagyjából kétszer akkor összeg lesz, mint ami 2020-ra várható. „A vezetést segítő rendszerek világpiacán a Continental részesedése jelenleg körülbelül 15 százalék. Ezen a területen további nagy lehetőséget látunk” – mondta optimistán Elmar Degenhart, a Continental igazgatóságának elnöke.

Forrás: Continental

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!