Áruszállítás: a mozgatott tömeg csökkent, a teljesítmény nőtt az első negyedévben

0
2016 I. negyedévében a szállított áruk tömege (60,8 millió tonna) 4,7 százalékkal csökkent a 2015. I. negyedévihez képest, az áruszállítás teljesítménye (14,1 milliárd árutonna-kilométer) ugyanakkor 3,0 százalékkal nőtt – tájékoztatott a KSH.

A 2016 I. negyedévében a szállított áruk tömege (60,8 millió tonna) 4,7 százalékkal csökkent a 2015. I. negyedévihez képest. Abelvízi szállítás 16, a közúti 7,1, a vasúti 1,7 százalékkal csökkent, a csővezetékes 8,6 százalékkal nőtt. Az árutömeg 66 százalékát közúton, 19 százalékát vasúton szállították. Belföldi viszonylatban a közúti fuvarozás részesedése ennél is nagyobb, 81 százalékos volt, míg a vasúti és a belvízi szállítás esetében továbbra is a nemzetközi tevékenység a meghatározó.

Az áruszállítás teljesítménye (14,1 milliárd árutonna-kilométer) 3,0 százalékkal nőtt 2015 I. negyedévéhez hasonlítva. A csővezetékes szállítás 4,0, a közúti 3,5, a belvízi 2,1 százalékkal nőtt, a vasúti lényegében stagnált (+0,3 százalék). Az áruszállítás összteljesítményéből a közúti 70, a vasúti 16, a csővezetékes 10, a belvízi szállítás 3,0 százalékkal részesedett.

A nemzetközi áruszállítás volumene 2,1, árutonna-kilométerben mért teljesítménye 2,5 százalékkal nőtt, a belföldi szállítás esetében 8,7 százalékos csökkenés, illetve 4,6 százalékos növekedés volt.

Közúti áruszállítás

A közúti áruszállítás volumene (39,8 millió tonna) a tárgyidőszakban 7,1 százalékkal csökkent 2015 I. negyedévéhez képest. Belföldi viszonylatban 9,7 százalékkal kevesebb, míg nemzetközi viszonylatban 1,5 százalékkal több árut mozgattak. Az egy évvel ezelőtti magas bázishoz képest a belföldi volumencsökkenés oka részben azzal magyarázható, hogy az anyag- és szállításigényes építőipari, útépítési és vasútépítési munkák 2015 végén megfigyelt visszaesése tovább folytatódott 2016 elején. Ezzel szemben az árutonna kilométerben mért teljesítmény (9,9 milliárd árutonna-kilométer) 3,5 százalékkal emelkedett a 2015. I. negyedévihez képest, ezen belül belföldi viszonylatban 9,3, nemzetközi viszonylatban 1,7 százalékkal. Az átlagos szállítási távolság 11 százalékkal (25 km-rel) 248 kilométerre növekedett. A futásteljesítmény 2015. I. negyedévhez képest 5,1 százalékkal emelkedett, az üresen megtett út aránya 1,3 százalékponttal 16,9 százalékra csökkent.

A közúti szállítási teljesítmény több mint négyötöd része (81 százalék) a szállítási főtevékenységű vállalkozások tevékenységéből adódott. 2015 I. negyedévéhez képest a szállítást főtevékenységként végző vállalkozások 3,7 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak, az árutonna-kilométerben mért teljesítményük 6,9 százalékkal nőtt. A más ágazatokba sorolt vállalkozások által elszállított áruk tömege 20, teljesítményük 8,8 százalékkal csökkent. A más ágazatokba sorolt vállalkozások kevésbé tudták kihasználni járműveiket, mint a szállítást főtevékenységként végző vállalkozások (az üresen megtett út aránya 23, illetve 15 százalék volt).

2016. I. negyedévben a társas vállalkozásoknál az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 3,4, az átlagos szállítási távolság 11 százalékkal emelkedett, 6,9 százalékkal csökkenő volumen mellett. Az egyéni vállalkozók által elszállított áruk mennyisége 8,8 százalékkal mérséklődött, viszont átlagosan 15 százalékkal hosszabb fuvarszakaszra kaptak szállítási feladatot, emiatt az árutonna-kilométerben mért teljesítményük 5,2 százalékkal emelkedett.

A vizsgált időszakban a fuvardíj ellenében végzett szállítás volumene a 2015. I. negyedévihez képest 9,9 százalékkal csökkent, mialatt a teljesítménye 1,2 százalékkal nőtt. Az elsősorban belföldre irányuló, saját számlára végzett szállítás tömege 1,9, teljesítménye, valamint az átlagos szállítási távolság pedig jelentősen, 30, illetve 28 százalékkal nőtt.

2016 I. negyedévében a szállított áruk tömegében csak a 3,5–4,9 tonna közötti teherbírású kategóriában volt növekedés (8,8 százalék). Az 5,0–9,9 tonna közötti, a 10,0 tonna feletti teherbírásúak esetében és a vontatóknál 6,2, 21, illetve 2,1 százalékos volt a csökkenés.

Vasúti szállítás

A vasúton szállított áruk tömege (11,5 millió tonna) 2016 I. negyed- évében 1,7 százalékkal csökkent 2015 azonos időszakához képest. A belföldi szállítás volumene 13 százalékkal csökkent, míg a nemzetközi szállításé 2,3 százalékkal nőtt. A kivitel volumene 1,6 százalékkal mérséklődött, míg a behozatalé 8,7, az átmenő forgalomé 0,2 százalékkal nőtt. A teljesítmény (2,3 milliárd árutonna-kilométer) 0,3 százalékkal emelkedett 2015 I. negyedévéhez képest.

A belföldi áruszállítás teljesítménye 21 százalékkal csökkent, azonban a nemzetközi szállításé 4,4 százalékkal nőtt. A nemzetközi forgalomban a kivitel teljesítménye 5,0 százalékkal csökkent, míg a behozatalé 11, az átmenő szállításé 9,7 százalékkal nőtt. A nemzetközi utak tekintetében az átlagosan megtett távolság a kivitelben 205, a behozatalban 190 kilométer volt.

Az átmenő szállítások esetében az ország területén átlagosan megtett távolság 318 kilométer volt.

Belvízi áruforgalom

2016 I. negyedévében a belvízi áruforgalom volumene 16 százalékkal mérséklődött 2015 azonos időszakához képest. A nemzetközi forgalomban kirakodott áruk mennyisége 10, a tranzitszállítások volumene 30 százalékkal nőtt. Mindez nem tudta ellensúlyozni a belföldi és a nemzetközi kiviteli forgalomban bekövetkezett – 51, illetve 48 százalékos – visszaesést, amelynek legfőbb oka a mezőgazdasági termékek, ezen belül a kukorica mennyiségének igen jelentős, 83 százalékos – 504 ezer tonnáról 84 ezer tonnára történő – csökkenése. Az árutonna-kilométerben mért kivitel teljesítménye mintegy kétharmada, a belföldi forgalomé pedig mindössze egynegyede volt az egy évvel korábbinak, azonban a kirakodások (12 százalék) és az átmenő forgalom (30 százalék) növekedésének következtében az árutonnakilométer-mutató összességében 2,1 százalékkal nőtt.

A belvízi áruszállításban magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedé- se az összes szállított áru tömegéből 11 százalék, az összteljesítményből 13 százalék volt.

2016 I. negyedévében a magyarországi belvízi kikötőkben a be- és kirakodott áruk együttes tömege 1,1 millió tonna volt, ami 34 százalékkal volt kevesebb, mint 2015 azonos időszakában. Az összes rakodott áru tömegének 59 százalékát (0,6 millió tonna) a berakodott áruk tették ki. Az összes rakodott tömeg 28 százaléka mezőgazdasági, vadászati és erdészeti termék, hal és egyéb halászati, 25 százaléka koksz és finomított kőolaj, további 15 százaléka a vegyszer, vegyipari termék és vegyi szál; gumi és műanyag termék árucsoportokba tartozó termékek forgalmából származott. A belvízi kikötőkben az összes be-, illetve kirakodott tömeg 92 százaléka ömlesztett áru volt.

Légi áruszállítás

A légi áruszállításban 2016 I. negyedévében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér áruforgalma 16,9 ezer tonna volt, 10 százalékkal több 2015 I. negyedévéhez képest.

KSH

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!