Az ÖBB Rail Cargo Group növeli szerepvállalását az ukrán áruk vasúti továbbításában

0

Az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) készen áll arra, hogy tovább növelje szerepvállalását az ukrán export-import vasútforgalomban – erről egyeztetett Ukrajnában az ukrán állami vasútvállalat, az Ukrzaliznica (UZ), az UZ lembergi leányvállalata és az UZ CTL leányvállalata menedzsmentjével augusztus 26-án Kovács Imre, az ÖBB RCG Igazgatóságának tagja, az RCH Igazgatóságának elnöke és Körös Norbert, az RCH Igazgatóságának tagja, CEO.

A tárgyaláson a felek megállapodtak az együttműködés további erősítéséről, az ukrán áruk továbbításának gyorsítását szolgáló intézkedésekről, valamint a közlekedést segítő állandó kétoldalú munkacsoport felállításáról. Többek között egyeztettek az adatcsereforgalomról szóló együttműködési megállapodás kibővítéséről, valamint a fuvarozási volumenek tervezési rendszerének egységes elektronikus felületre történő átállításáról. Mindezek a lépések elősegítik majd az úton levő küldemények ütemezett, az aktuálisan szabad átrakókapacitásokhoz igazított átadását, a határátmenetek menetvonalainak hatékonyabb kihasználását.

Az RCG a háború kezdete óta kiemelten azon dolgozik, hogy az ukrán áruk eljussanak rendeltetési helyükre. A vállalatcsoport minden uniós határon jelen van, és biztosítja a gabona mellett más ukrán áruk eljutását célállomásukra: Magyarországra, Olaszországba, Németországba, Ausztriába, Szlovákiába és Szlovéniába.

A vállalatcsoport az érintett magyar, szlovák és lengyel határállomásokról 2022. március elejétől 430 ezer tonna gabonát fuvarozott Ukrajnából, és ezekre a forgalmakra irányítja gabonás kocsiflottájának jelentős részét, azért, hogy az árufolyam továbbításához biztosítani tudja a szükséges kapacitást. Az RCH az év eleje óta közel 390 ezer tonna gabonát fogadott Eperjeskén és Záhonyon keresztül.

Az Ukrajnából érkező valamennyi küldeményt tekintve 2022 első 7 hónapjában 1,9 millió tonna áru lépett határt az RCH-val, ebből 1,7 millió tonnát továbbított vasúton a társaság. A záhonyi körzet tradicionálisan a konvencionális tömegáruk kezelésére került kialakításra, ezek dominanciája máig megmaradt, jellemző, hogy a belépő áruk 70%-a vasérc. Az energiahordozók (szén, koksz) jelenléte mellett a szóródó termékek közül a só, a cement és a műtrágya belépése jellemző. Az idei év meghatározó árucsoportja a gabonafélék és a növényolaj, kukoricából már több mint 200 ezer tonna érkezett.

A vállalatcsoport folyamatosan innovatív technológiai és alternatív fuvarozási megoldásokat fejleszt a küldeménytovábbítás hatékonyságának és volumenének növelésére.

 

A Rail Cargo Logistics – Hungaria egy rendhagyó új technológia alkalmazásával optimalizálja a szemes termény fuvarozását, amelynek köszönhetően az árut Ukrajnából rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségben lehet eljuttatni felvevőpiacaikra. A gabonát Ukrajnában szabványos konténerekbe rakják, amelyeket normál nyomtávú kocsikra helyezve szállítanak Magyarországra, egy nyírbátori silóba. A megoldás feleslegessé teszi a széles nyomtávú gabonakocsik átrakását, így ezzel a technológiával az elkövetkező időszakban több tízezer tonna termény fuvarozását tervezik.

Az RCH emellett a forgalmak gyorsítása érdekében ismét alkalmazza a vasúti kocsik tengelyének átszerelési technológiáját, mivel az ukrán széles nyomtávú vagonok nem alkalmasak az európai normál nyomtávú közlekedésre.

Továbbá tekintettel arra, hogy a blokkolt fekete-tengeri kikötőkből nem lehet elszállítani az ukrán konténereket, a Rail Cargo Operator – Hungaria (RCO-HU) új, korábban ebben a viszonylatban nem használt útvonalat nyitott meg az ukrán áruval töltött konténerek adriai kikötőkbe történő eljuttatása érdekében. A társaság által kezelt vonatokon április óta Eperjeskéről a Rail Cargo Terminal – BILK, illetve a Budapesti Szabadkikötő érintésével összesen 1350 egységkonténer (TEU) érkezett Koperbe, további 120 pedig Triesztbe, ahonnan az ukrán árukat hajókon továbbítják különböző, tengeren túli desztinációkba. A vállalat szerelvényei egyúttal üres konténereket is juttatnak vissza Ukrajnába. Legújabban pedig az Ukrajnába irányuló rakott konténerforgalom is megindult a Távol-Keletről, így az RCO-HU szervezésében jutnak el az ukrán gazdaság működtetéséhez szükséges áruk az adriai kikötőkből ukrán ipari körzetekbe.

A megnövekedett fuvarigények gördülékeny teljesítésén túl az ÖBB és a Rail Cargo Group törekszik arra is, hogy a nehéz sorsra jutott ukrán polgárok számára segítséget nyújtson: az ÖBB térítésmentesen biztosítja a menekültek utaztatását, a Rail Cargo Group pedig díjmentesen továbbít segélyszállítmányokat Ukrajnába, amelynek részeként a Rail Cargo Hungaria 2022 első félévében a Záhonyba kamionban érkező adományokat fuvarozta Csopra. A vállalat emellett augusztus végén az ukrán vasutasok számára egyéni védőeszközöket – bakancsokat, sisakokat, láthatósági mellényeket és kesztyűket –, valamint a Kárpátaljai Katolikus Karitász Szervezet részére műszaki eszközökből, használati cikkekből és textíliákból álló csomagot juttatott el.

Az RCG és az UZ delegációi méltatták az együttműködés eddigi tapasztalatait, és a tárgyaláson feltárt lehetőségeket összegezve azok közös kiaknázásában állapodtak meg.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!