Becsey Zsolt után Somogyi Gábor az MKFE főtitkára

0

Az MKFE február 13-i elnökségi ülésén mutatkozott be az új főtitkár, Somogyi Gábor (63), aki Becsey Zsoltot váltotta. Becsey szeptemberben került a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete élére.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöki kabinetfőnöki székéből ötévnyi eredményes munka után távozó szakember mindenekelőtt megköszönte a tagságot képviselő elnökség bizalmát, és ígéretet tett arra, hogy következetesen fogja képviselni az árufuvarozási és a személyszállítási tag-vállalkozások érdekeit – mindig szem előtt tartva az elnökség és az elnök álláspontját.
„A feladatok java része ismert előttem, hiszen az NKH-ban folyamatosan segítettem az MKFE kezdeményezéseinek megvalósulását. Ennek megfelelően elég pontosan tudom, mi, hol akadt el, és melyek a legsürgetőbb tennivalók. Régóta rendelkezem azokkal a politikai és szakmai kapcsolatokkal, amelyek – megfelelő diplomáciával – támogathatják az MKFE tevékenységét” – húzta alá bevezetőjében Somogyi Gábor.




Az új főtitkár jelezte, hogy kiemelten fontos feladatának tartja:

  • a piacvédelem fokozását, ezen belül az ellenőrzési tevékenység megindításának elősegítését,
  • a bélyegző automaták rendszeresítésének elérését,
  • a CEMT engedély kontingensek felülvizsgálatát,
  • a nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szembeni hatékony fellépést, a német, francia és osztrák minimálbér-szabályozásoknak való megfelelés érdekében megfelelő magyar lépések kidolgozását támogatását,
  • az útdíj-rendszer korrekcióját a jóhiszemű úthasználók érdekében,
  • a személyszállítási piacnyitás elhalasztásával összefüggésben a kis és közepes vállalkozások lehetőségeinek bővítését, hogy ne esélytelenül készüljenek a piacnyitásra,
  • a de minimis támogatás megvalósításához való hozzájárulást.




Somogyi Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy takarékos, de hatékonyan működő szervezetet szeretne építeni, ezért haladéktalanul megkezdi az idei költségvetés újratervezését. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Meg kell különböztetni az ésszerű, de nagyvonalú gazdálkodást a pazarlástól. Ígérhetem, hogy rajta lesz a szemem a számokon. Fontos lenne az innováció, mert az ebbe fektetett pénz általában megtérül. Nyitott vagyok a jó ötletekre, friss elképzelésekre.”

„Számomra a kis-, közép- és nagyvállalkozások egyformán esnek a latba. Igyekszem majd több időt tölteni vidéken is. Olyan rendezvényekre van szükség, amelyek láttatni engedik az MKFE tevékenységét és súlyát” – mondta bemutatkozó beszéde végén a főtitkár.

Forrás: MKFE kommunikáció

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!