Befejeződött az ECR ellenőrzési akció

0

Az ECR elnevezésű országos ellenőrző akció során 1285 áru- és személyszállító gépjárművet állítottak meg a szakemberek, akik a fáradt gépkocsivezetők és a manipulált menetíró berendezésekkel közlekedők kiszűrésére koncentráltak: az ellenőrök 104 esetben találkoztak szabálysértéssel, jellemzően a vezetési időre és a menetíróra vonatkozó előírások betartásával volt probléma. Négy tehergépjárművet azonnali hatállyal kitiltottak a forgalomból.

Az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalának Jármű Módszertani Főosztálya által koordinált közúti ellenőrzésen kiemelten figyeltek a fáradt gépkocsivezetőkre és a manipulált menetíró berendezésekkel közlekedő gépjárművekre, illetve ezek kiszűrésére. A május 11-13. között lebonyolított ellenőrzésen a szakemberek megvizsgálták a vezetési- és pihenőidőkre, valamint a tachográf-berendezések szabályos kezelésére vonatkozó előírások betartását. Az ellenőrök minden megállított gépjármű esetében felhívták a sofőr figyelmét a vezetési és pihenőidős előírások betartásának fontosságára. Az országot teljes egészében lefedő akció a közúti balesetek számának csökkentését, a közlekedésbiztonság növelését és a szabálytalanságok minél hatékonyabb feltárását kívánta elősegíteni.




Akiknél még menetíró sem volt

A három nap alatt összesen 1281 tehergépkocsit (közöttük 780 volt belföldi, 419 EU-ból, 82 harmadik országból érkező) és négy buszt ellenőriztek. Előbbinél 102 esetben rögzítettek szabálysértést, míg a buszok közül kettőnél találtak problémát. Jellemzően a napi, heti vezetési idő be nem tartása volt a leggyakoribb. A menetíróval kapcsolatos szabályok megsértése továbbra is jellemző a tehergépjárművek vezetőinél, 157 esetben (18 magyar, 139 EU-ból érkezőnél) szembesültek ilyen problémával az ellenőrök. Ami meglepő, hogy négy magyar és nyolc EU-ból érkezett teherszállítóban egyáltalán nem volt menetíró készülék (!).

A menetíró nem megfelelő használata mellett az adatrögzítő lapok, a járművezetői kártya hiánya volt a leggyakoribb szabálysértés. A menetíró manipulációjára utaló jelekkel az akció három napja során egyszer sem találkoztak a szakemberek. Ugyan az akció tematikus volta miatt elsősorban a vezetési- és pihenőidő betartását ellenőrizték, ám négy tehergépjárművet műszaki állapota miatt azonnali kitiltottak a forgalomból. A szabálysértőkkel szemben közigazgatási eljárás indult.




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!