Bővítik a teherkikötőt Komáromban

0

Közel 900 millió forintos fejlesztéssel korszerűsítik a komáromi teherkikötőt, megteremtik a biztonságos árutárolás, valamint a hajók és a tehergépkocsik gyors átrakodásának lehetőségét – mondta el a beruházás alapkövének letétele után kedden Esztergom polgármestere az MTI-nek.

Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) hozzátette, a létesítményt működtető Port Danube Kft. az esztergomi önkormányzat városüzemeltetési cégéhez, a Strigonium Zrt-hez tartozik.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

“A komáromi kikötő a Duna szinte utolsó olyan helyszíne, amely alkalmas elosztó és átrakó funkció ellátására a folyó magyarországi szakaszán. Fejlesztésével Esztergom és Komárom az eddigieknél dominánsabb résztvevője lehet a dunai teherhajózásnak és áruszállításnak” – fogalmazott a polgármester.

A beruházás során a teherhajók rakodásának elősegítésére épített partfalat hoznak létre. Itt mobil kirakógéppel vagy daruval mozgatják meg az árut, mely szállítószalag-rendszeren át jut el a hajókból a teherautókba, vagy fordítva.




A kikötőhöz 3500 négyzetméteres konténerterminál tartozik, ahol új burkolatot és térvilágítást építenek, valamint várakozó gépjárművek számára jelzőlámpás irányítást telepítenek.

A fejlesztés részeként korszerűsítik a hajózás biztonságát szolgáló parti jelzéseket, a kikötést szolgáló bakokat és lépcsőket, valamint fejlesztik a területet felügyelő biztonságtechnikai rendszert és kiépítenek egy terelőművet. A létesítmény megvédi a kikötőt a zajló jégtől és az uszadékfától.

A beruházás összköltsége 895 millió forint, ebből 761 millió forint az uniós és állami támogatás, a szükséges 15 százalékos önrészt Esztergom önkormányzata biztosította. A korszerűsített kikötőt 2015 november végéig kell átadni.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!