Cégkapu: már csak pár napja van, hogy bejelentse cége elérhetőségét

0

Ha még nem tette meg, jelentse be cégének kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségét az ügyfélkapu mintájára nemrég létrehozott cégkapu oldalon, hiszen augusztus 30-án lejár az erre szolgáló határidő!

De mi is valójában a cégkapu?

A magánszemélyek által igényelhető ügyfélkapu mintájára létrejött az ún. cégkapu, ami a cégek számára kötelező. A cégkapu a hivatalos szervekkel való elektronikus kapcsolattartást szolgálja, azaz az interneten keresztül a cégek hivatalos ügyekben dokumentumokat küldhetnek, fogadhatnak. Jogszabály rendelkezhet úgy, hogy az elektronikus kapcsolattartással eleget lehet tenni a személyes megjelenési kötelezettséggel járó eljárási cselekmény teljesítésének is, így elvben emiatt is könnyebben intézhetővé válnak a hivatali ügyek.

Hol kell a cégkapun kopogtatni?

A cégkapu regisztrációs oldala a cegkapu.gov.hu oldalon érhető el. A regisztráció során a cégképviselő vagy a meghatalmazottja bejelentkezik az alkalmazásba (ehhez a lépéshez szükséges lehet az ügyfélkapus hozzáférés), kiválasztja a regisztrálandó cég cégformáját, megadja a szükséges adatokat. Ezek után a regisztrációs alkalmazás kapcsolatba lép az érintett közhiteles nyilvántartásokkal és ellenőrzéseket hajt végre, és eredményes regisztráció esetén az alkalmazás eltárolja a regisztrációs adatokat, és elektronikusan hitelesített visszaigazolást ad.

Bejelentési kötelezettség – a határidő augusztus vége!

Az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény kötelezi a 2017. január 1-jén már működő gazdálkodó szervezeteket arra, hogy a jogszabálynak megfelelő elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőséget 2017. augusztus 30-ig jelentsék be a rendelkezési nyilvántartásba (erről bővebben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) honlapján található tájékoztatás). A vonatkozó kormányrendelet alapján a NISZ minden gazdálkodó szervezet számára díjmentesen biztosít elektronikus kapcsolattartásra szolgáló tartós tárhelyet 300 MB méretig. Ettől függetlenül a szolgáltató biztosítja, hogy a küldemények mérettől függetlenül is beérkezzenek a tárhelyre.

Átmeneti időszakra vonatkozó szabályok

2017. december 31-ig türelmi időszak van, azaz, ha jogszabály alapján az ügyfél elektronikus ügyintézésre köteles, és elektronikus elérhetősége az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára nem ismert, akkor ez a szervezet első alkalommal papír alapon veszi fel a kapcsolatot, és ezzel egyidejűleg felhívja az ügyfelet arra, hogy beadványait, iratait, okirati bizonyítékait kizárólag elektronikus úton nyújthatja be, és tájékoztatja a nem elektronikus úton történő benyújtás jogkövetkezményeiről. A cégtörvény szerint 2018. január 1-jétől a cégjegyzékben már kötelezően szerepeltetni kell a cégkapu, azaz a cég hivatalos elektronikus elérhetőségét, ezt megelőzően a cég kérheti az adat nyilvántartásba vételét.

„Fontos tudni, hogy 2018. január 1-jét követően, ha a gazdálkodó szervezet a fentiek szerinti kötelezettségnek nem tesz eleget, úgy az elektronikus ügyintézést biztosító szerv kezdeményezi a törvényességi felügyeleti eljárás vagy hatósági ellenőrzés lefolytatását” – figyelmezteti a cégvezetőket Szopkóné dr. Horváth Ildikó ügyvéd, a WTS Klient partnere.

A WTS-ről

A müncheni központú WTS Global adózás, valamint jogi és számviteli tanácsadás területén működő tanácsadó cégek nemzetközi hálózata. Együttműködő partnereivel több mint 100 országban van jelen, köztük 23 közép-kelet-európai céggel dolgozik együtt.  A dinamikus fejlődésben a német központ legerősebb régiós partnere és kizárólagos magyarországi képviselője a 100 %-ban magyar tulajdonú WTS Klient, amely ma már több mint 100 főt foglalkoztat, bevétele pedig eléri a 1,2 milliárd forintot. A cég ügyfelei között tudhat számos nemzetközi nagyvállalatot.

Forrás: WTS Klient

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!