DaHar projekt: kilenc kikötő stratégiai együttműködése

0
Az elmúlt három év vizsgálatainak, tanulmányainak és egyeztetéseinek eredményeként megszületett a DaHar Stratégiai Terv, amely kilenc város – Dunaújváros (Magyarország), Ennshafen (Ausztria), Galati és Giurgiu (Románia), Újvidék (Szerbia), Vukovar (Horvátország), Silistra és Lom (Bulgária) valamint Bratislava (Szlovákia) – kikötőinek fejlesztésére tesz konkrét javaslatokat a közös fejlesztési stratégia és az összehangolt hosszú távú kikötő-logisztikai fejlesztések alapján.
 
A kikötő-fejlesztések kidolgozása során nem csak a hajózhatási szempontok kerültek előtérbe, hanem a térség mezőgazdasági és ipari termelésének mennyisége és részaránya is, különös tekintettel a vízi szállításra alkalmas árukra. Ennek alapján Dunaújváros (Magyarország), Vukovár (Horvátország) és Újvidék (Szerbia) kikötői – a jelentős mezőgazdasági termelés miatt – nagy gabona forgalomra számítanak. A környezetbarát és olcsó dunai szállítás vonzó megoldást kínál a térség gazdasági szereplőknek, a fejlesztések követően kikötőkben pedig gyorsabb és olcsóbbak, rugalmasabbak lesznek a kikötői-szolgáltatások. Mivel a kikötők vasúti és közúti kapcsolat kialakítása is a fejlesztési tervek része, így céljuk, hogy a térségek meghatározó logisztikai központjaivá váljanak.
 
 Silistra (Bulgária) kikötőjénél az elégtelen vasúti és közúti kapcsolat hiánya okozza a problémát, ezt a kell a legsürgetőbben megoldani. Ennshafen (Ausztria) az ipartérség meghatározó logisztikai szereplőjévé válhat, akárcsak Bratislava (Szlovákia – , melynek három ország ipari termelésének jelenős rész a vonzáskörzetébe tartozik, – ám ahhoz, hogy ez megvalósulhasson elengedhetetlen és szükséges az együttműködés a DaHar projekt partnerei között.
 
Giurgiunál (Románia) három transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) találkozik. Ha kikötője ezt a kedvező helyzetet ki tudja használni, sőt össze tudja kapcsolni a vízi teherszállítással, stratégiailag fontos és gazdaságilag meghatározó ponttá válik. Sőt, a Dunai hajózás egységesített, országhatároktól független vízi és informatikai rendszerével a DaHar projektben résztvevő össze többi kikötő forgalmára pozitív hatást gyakorolhat, akárcsak a Fekete-tengernél fekvő Galati kikötője.
A dunai teherszállítással olyan térségek is elérhetővé válnak vízi szállítással, – amely fenntartható és kifejezetten környezettudatos szállítási mód -, amelyek tengerparttal nem rendelkeznek. 
 
A kikötőfejlesztések vonzóbbá teszik a vízi szállítást új ügyfelek számára is, illetve javítják a térség gazdasági potenciálját. Ez hosszú távon a gazdaság erősödéséhez vezet: új munkahelyeket és emelkedő életszínvonalat jelent a kikötő vonzáskörzetében.
 
Mi a DaHar projekt?
 
A DaHar projektet Dunaújváros, mint projektvezető, 2011 áprilisában indította el az EU stratégiai területfejlesztési célú közvetlen programja, a SEE Program (Dél-kelet Európai Program) keretében 8 ország (Ausztria, Belgium, Bulgária, Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Szerbia) 23 partnerével. A projekt a dunai kis- és közepes méretű kikötők és városok együttműködésében a hosszú távú kikötő-logisztikai fejlesztéseinek összehangolását és közös fejlesztési stratégia kidolgozását tűzte ki célul. A Duna évszázadokig jelentős szerepet töltött be a vízi teherszállítmányozásban, ám jelenleg Délkelet-Európa legtöbb kis és közepes kikötővárosa – a hiányos infrastruktúra; a kikötők más, meglévő közlekedési hálózattól való elszigeteltségük és az elégtelen hajózási feltételek miatt -, nem tud megfelelni a nemzetközi vízi szállítás követelményeinek.
 
A DaHar projekt sikere megalapozta a folytatást: a „DaHar II” feladata, hogy a lehető legtöbb kikötő fejlesztés megvalósuljon. Dunaújváros terve egy gazdaságfejlesztő, munkahelyteremtő logisztikai és szolgáltató központ létrehozása, Európa jelentős vízi és közúti közlekedési folyosóinak metszéspontjában.  A zöldmezős beruházás 3. ütemében valósulna meg a kikötőfejlesztés, amely évi 6 millió tonnás műveleti és 3,2 tonnás rakodási – kapacitást céloz és biztosított lenne az egyszerű, gyors és hatékony közúti és vasúti kapcsolata is. Ezen kívül a kikötőben hajószerviz, vámhivatal és különféle, a logisztikai igényeknek megfelelő terminálok létesülnének.
 
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!