Együttműködési megállapodás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Rail Cargo Hungaria Zrt. között

0

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Rail Cargo Hungaria (RCH) együttműködési keretmegállapodást kötött az egyetemi hallgatók munkaerőpiaci bekapcsolásának, egyúttal a vasútvállalat szakember-utánpótlásának elősegítéséről, továbbá a két fél tudásvagyonának kölcsönös hasznosításáról. Az okmányt Dr. Czigány Tibor rektor és Kotán Attila kancellár, valamint Kotiers Román, az RCH Igazgatóságának tagja, CFO, és dr. Vincze Teodóra humánerőforrás igazgató látták el kézjegyükkel.

Az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy a piacvezető vasúti árufuvarozási vállalat szakértői bekapcsolódjanak az egyetem tudományos tevékenységébe, és akár oktatóként is részt vegyenek a közös, szakmai munkában. A megállapodás értelmében a társaság egyúttal egyetemi szintű duális, gyakorlatorientált programot valósíthat meg a közlekedésmérnöki, a járműmérnöki, valamint a logisztikai mérnöki mesterképzésben részt vevő hallgatók számára.

A Műegyetem számára kiemelten fontos az ipari partnerekkel való aktív kapcsolat és együttműködés annak érdekében, hogy hallgatóink naprakész tudást kapjanak, amelyet később valós piaci körülmények között hasznosíthatnak. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóság és a jövőnket meghatározó zöld-technológiák szerepének növelésére, amely célunk megvalósításában fontos partnerünk a Rail Cargo Hungaria” – mondta Czigány Tibor, a BME rektora köszöntőjében.

Kotiers Román a megállapodás aláírása alkalmából rámutatott: „A vasúti árufuvarozás területén dinamikusan növekszik a jól képzett, innovatív fiatalok iránti kereslet. Az RCH ezért az utánpótlás-nevelésnek az iskolarendszer minden szintjén kiemelt figyelmet szentel. Megtiszteltetés számunkra, hogy tapasztalatainkkal és szaktudásunkkal hozzájárulhatunk a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar oktatási programjának alakításához.”

Az RCH pályáztatás alapján vállalja az egyetemi hallgatók részmunkaidős foglalkoztatását, megvizsgálva a tanulmányi ösztöndíj odaítélésének lehetőségét is. Az együttműködés kiterjed arra, hogy a vállalat bekapcsolódhat a tudományos diákköri munkák témáinak kiválasztásába, és mentortámogatást nyújthat a hallgatók számára. Javaslatot tehet a hallgatók szakdolgozati témáira, külső konzulens biztosításán keresztül hozzájárulhat a vasúti témájú diplomamunkák, illetve záródolgozatok elkészítéséhez. A társaság fogadja az egyetem hallgatóit nyári szakmai gyakorlatra, és üzemlátogatásokat, kirándulásokat is szervez számukra.

Az RCH bemutatja az egyetem hallgatóinak az innovatív vasúti eszközöket, illetve lehetővé teszi az azokon történő gyakorlást annak érdekében, hogy az elméletben tanultakat a gyakorlatban is megtapasztalhassák.

A megállapodás értelmében az egyetem megvizsgálja az alap- és mesterképzési szakok esetleges specializációinak, illetve szakirányú továbbképzési szakok indításának lehetőségét, továbbá a duális képzés kialakítását.

A ma aláírt dokumentummal az RCH tovább bővítette a felsőoktatási intézményekkel korábban kialakított partneri hálózatát. A vasútvállalat évek óta előadókkal és tananyaggal támogatja a Debreceni Egyetemen folyó, nappali és levelező tagozatos hallgatóknak szóló vasúti árufuvarozási képzést, valamint eredményes oktatási és gyakorlati kapcsolatot alakított ki a Dunaújvárosi Egyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel is.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!