Elektromos autók: az átlagos hatótávolság meghaladja a 250 kilométert

0

Tavaly átlagosan már 270 kilométert tudtak megtenni egy töltéssel az elektromos autók – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners tanulmánya. A hatótávolság 2020-ra várhatóan 450 kilométerre nő.

Az elektromos autók átlagos hatótávolsága 2011-ben 150 kilométer, 2014-ben 200 kilométer, 2016-ban pedig 270 kilométer körül alakult. A szakértők úgy jutottak erre az eredményre, hogy a gyártók által megadott hatótávolságot a Németországban forgalomba helyezett megfelelő típusok számával súlyozták.

A fejlődést a 2016-ban piacra dobott új modellek, illetve azok a régebbi modellek húzzák, amelyek hatótávolságát a gyártók megnövelték. A Tesla Model X 100D a gyártói adatok szerint 565 kilométert tud töltés nélkül megtenni, míg a BMW i3 újabb változata300 kilométert, a Hyundai Ioniq EV 280 kilométert és az új Nissal Leaf (30 kWh-s akkumulátorral) 250 kilométert.

A hatótávolság növelését vagy nagyobb akkumulátorral vagy az energiafelhasználás hatékonyságának javításával lehet elérni. Az energiahatékonyság azonban csak kismértékben javult az utóbbi időben, tehát a gyártók nagyobb akkumulátorokat szereltek a kocsikba.

A legnagyobb hatótávolsággal rendelkező e-autó, a Tesla Model S 100D ma már 632 kilométerre is eljut két töltés között a gyártó közlése szerint. Bár a többi kocsihoz képest drága, tavaly ez a modell a harmadik helyen állt a forgalomba helyezések száma szerinti toplistán Németországban. Ez igazolja a Tesla stratégiai döntését, nevezetesen, hogy a kis városi autók helyett a nagy távolságokat megtenni képes modellekre fókuszál.

A hatótávolság további növekedésére lehet számítani, mert a nagy gyártók – a Porsche, az Audi, a Volkswagen, a Daimler és a Ford – olyan elektromos autókat tervez 2020-ra, amelyek hatótávolsága jóval meghaladja a 300 kilométert. Az Opel Ampera-e, amelynek értékesítését Norvégiában kezdték el májusban, egyhuzamban 520 kilométert tud megtenni. Ezért az IFUA Horváth & Partners szakértői szerint 2020-ra az újonnan forgalomba helyezett, tisztán elektromos meghajtású kocsikkal átlagosan már mintegy 450 kilométert lehet majd autózni egyetlen töltéssel.

Forrás: IFUA Horváth & Partners

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!