Ford Trucks Open Day VIP 2017

0

A Ford Trucks márka kizárólagos hazai forgalmazója és importőre, a Delta-Truck nagyszabású márkabevezető rendezvényen mutatta be a Ford Trucks haszongépjárműveket. A Ford Trucks Open Day VIP 2017 keretén belül nemcsak a két céggel, de az esemény főszereplőivel, a Ford nagyteherautó-modellekkel is megismerkedhetett a közönség.

A Delta-Truck Kft. 2016 vége óta forgalmazza a Ford Trucks haszongépjárműveket, ám az együttműködést egy közel kétéves előkészítési folyamat előzte meg. Ahogy Stefkó Péter, a Delta-Truck Kft. ügyvezetője fogalmazott, a kölcsönös bizalom alapja az elhivatottság, a szakértelem, a közös lelkesedés és a termékbe vetett hit volt. Hiszen a legfontosabb cél az, hogy egy igazán hatékony eszközt adjanak a felhasználók kezébe, aminek segítségével a fuvarozók könnyebben és nem utolsósorban kényelmesebben elvégezhetik a feladataikat. Haydar Yenigün, a Ford Trucks vezérigazgatója pedig azt emelte ki, hogy Magyarország mellett szólt a gazdasági stabilitás, az erős haszongépjármű-piac, az infrastrukturális beruházások növekvő száma, illetve az ország földrajzi elhelyezkedése. Stratégiai szempontból ugyanis lényeges, hogy hazánk a Keletet és Nyugatot összekötő transzportútvonalon fekszik, ráadásul Európa logisztikai központjaként funkcionál.

A márka kizárólagos hazai forgalmazója 3 év kilométer-korlátozás nélküli garanciával kínálja a Ford Trucks megújult, csúcstechnológiás Építőipari, Közúti és Nyerges vontató sorozatát, amelyek mellé teljes körű kiszolgálást nyújt. Ennek része a tesztjárműigénylési lehetőség, melynek keretében a leendő vásárlók rövid távon ingyenesen, hosszú távon pedig kedvezményes áron próbálhatják ki a Ford haszongépjárműveket. Ezen kívül a cég kedvező, igényektől függően alakítható finanszírozási konstrukciókkal és személyre szabott karbantartási szerződéssel segíti ügyfeleit. Emellett minden Ford Trucks tulajdonos számára rendelkezésre áll a Ford Trucks mentés szolgálat, az EBTS 24 órás nemzetközi szervizügyelet és az egész Európára kiterjedő 24 órás Service Assistance szolgáltatás.

Az első fél év sikerét bizonyítja az a 40 jármű, amely a hazai piacon eddig értékesítésre került. A változatos igényeket kielégítő Ford Trucks modelleket a Delta-Truck szigetszentmiklósi telephelyén lehet megvásárolni.

A Ford Trucksról

A Ford Trucks globális termékstratégiájának gerincét képező haszongépjárműmodellek a minőség, tartósság és hatékonyság zálogai. A sorozat megalkotásában az ötvenötéves gyártási tapasztalat és a legmodernebb csúcstechnológia volt a szakemberek segítségére. A Ford Trucks modellek Kelet- és Közép-Európa, Közel-Kelet, Afrika, Oroszország és a FÁK területén jelenleg összesen 25 országban elérhetőek. A gyártó célja, hogy 2020-ra 50 országra kiterjedő globális hálózatot hozzon létre.

A Delta-Truck Kft.-ről

Az 1991-ben alapított Delta-Truck 1991 óta foglalkozik új és használt haszongépjárművek eladásával. Ezalatt az idő alatt közel 6000 járművet értékesített hazai és nemzetközi szinten. A cég egyre bővülő szolgáltatáspalettáján bérautó-szolgáltatás, széleskörű szervizszolgáltatás, alkatrészeladás, valamint egy egész Európára kiterjedő 24 órás assistance hálózat is szerepel.

A hazai haszonjárműpiac egyik vezető járműkereskedője az ISUZU, a Kögel, a Lamberet, a Benalu, a Legras és a Broshuis hivatalos magyar márkaképviselője és szakszervize, a Mercedes-Benz hivatalos márkaszervize, valamint a Volvo és a Renault felhatalmazott márkafüggetlen szervize. 2013 óta Szlovákiában, Pozsonyban is képviselteti magát ahol Delta-Truck s.r.o. néven használt haszonjármű-értékesítéssel és a bérautó szolgáltatással várja ügyfeleit.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!