IC+ kocsik forgóvázának beszerzéséről írt alá szerződést a MÁV-START és a Siemens–Knorr-Bremse-konzorcium

0

A MÁV-START húsz darab, nemzetközi forgalomra szánt, új generációs InterCity kocsi – már folyamatban lévő – gyártása mellett hetven darab belföldi forgalomra szánt IC+ személykocsi összeszerelését készíti elő. A folyamat részeként a 200 km/h-ás sebességre képes járművekhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok együttes beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse GmbH konzorciumának ajánlata bizonyult a legjobbnak. A szerződést május 2-án írta alá a MÁV-START és a Siemens–Knorr-Bremse konzorcium, amely az alkatrészcsomagok szállítását 2019 nyarán kezdheti meg.

A Csépke András MÁV-START-vezérigazgató, dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője és Matthias Longin, a Knorr-Bremse értékesítési vezetője által aláírt adásvételi szerződés értelmében a Siemens, a Siemens–Knorr-konzorcium vezetője 140 darab korszerű, 200 km/órás sebességre alkalmas forgóvázat szállít az új generációs IC+ személykocsikhoz. A napjainkig már több mint 3600 darabszámban legyártott forgóváztípus megfelel az európai vasúti átjárhatósági előírásoknak (TSI), ezáltal lehetővé téve a járművek közlekedését nem csak a magyarországi, de akár a nemzetközi forgalomban is. A légrugós kialakításának köszönhetően az utazóközönségnek komfortosabb utazást biztosít a hagyományos forgóvázakhoz képest.

A konzorcium másik tagja, a Knorr-Bremse 70 készlet komplett fékberendezést és a rögzítőfékek működtetéséhez szükséges Flexball-vezetékeket szállít az újgenerációs IC+ kocsikhoz. A fékrendszer szerelvényei részben Magyarországon, a vállalat budapesti gyárában készülnek majd.

A forgóváz és a fékrendszer az egyik legfontosabb részegységei a hozzávetőleg 4100 alkatrészféleségből, 53 ezer alkatrészből álló IC+ kocsinak, ezért ezek beszerzése a legnagyobb volumenű eljárás a sorozatgyártás előkészületének értékét, összetettségét és szállítási idejét tekintve. A 7,8 milliárd forintos beszerzést véglegesítő szerződéskötést a közbeszerzési szabályok szerint lefolytatott közösségi, nyílt közbeszerzési eljárás előzte meg. Az alkatrészcsomagok szállítása 2019 nyarán kezdődhet.

Kiemelt cél volt, hogy a magyar beszállítók a lehető legnagyobb szerephez jussanak, ezért a konzorcium a forgóváz gyártása során is arra törekszik, hogy a már most is jelentős hazai hozzáadott értéket tovább növelje. A kocsi esetében a hazai hányad meghaladja az 50 százalékot, így az IC+ kocsik jelentős munkahelyteremtő hatással is bírnak: évente az akár 50 kocsi gyártása mintegy 250 főnek biztosít munkát a MÁV-START-on belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.

Háttérinformációk:

Első körben húsz darab nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity kocsit készít el a MÁV-START, saját forrásból. A típusvizsgálatok és üzemi próbák a tervek szerint júniusban kezdődhetnek, a huszadik, külföldi pályán is közlekedő jármű gyártása pedig várhatóan 2018 decemberében fejeződhet be. Ezt követően, jövőre indulhat el a hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ építése és összeszerelése, amelyhez saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. A hetven kocsi mintegy harmada 2019-ben, a maradék 2020-ban készülhet el.

A 70 jármű közül 35 darab, belföldi forgalomra készülő IC+ kocsi légkondicionált lesz, a laptopok, mobileszközök működéséhez szükséges energiát elektromos és USB-s csatlakozók biztosítják, a kikapcsolódást vagy a munkavégzést vezeték nélküli internet segíti majd. A GPS-vezérelt, fedélzeti audiovizuális utastájékoztató rendszer pontos tájékoztatást ad a vonat helyzetéről, a biztonságról pedig belső videófelügyeleti rendszer gondoskodik. A kocsi tömege 48,5 tonna, hossza 26,4 méter. A több célra felosztott beltérben 52-en foglalhatnak helyet, de lesz két kerekes székesek számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Lesz két családi szakasz, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázót is felszerelnek.

Kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki; külön érdekesség, hogy – a kocsik levegős rendszerének köszönhetően – a gumiabroncsokat is felfújhatják a biciklisek, de elektromos kerékpárok, illetve kerekes székek töltésére alkalmas dugaszolóaljzatok is lesznek a járműveken. Ugyanilyen szolgáltatások állnak majd az utasok rendelkezésére a nemzetközi forgalomra szánt, osztott terű kocsik esetében is. A különbség az, hogy azokban 47 ülőhely lesz, további három, kerekes székesek számára fenntartott hellyel. A szintén 35 darab első osztályú kocsi termes részében tizenheten foglalhatnak helyet, és büfét is kialakítanak, amit bárki igénybe vehet. A prémiumszolgáltatásra vágyók számára két emelt színvonalú, négy ülőhelyes fülkét különítenek el, és lesz két csendes kabin is (hat-hat ülőhellyel) a nyugalmat igénylőknek.

Forrás: MÁV Zrt.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!