Jobb láthatóság, kevesebb baleset: a Continental kamera tisztító rendszerével tisztán láthatunk

0

Budapest, 2017. augusztus 22. Mindenki szeretne tisztán látni – ez a telepített kamerák képére is igaz. A Continental egy olyan tisztító rendszert fejlesztett ki a halszem kamerák részére, amely vízsugár segítségével távolítja el a lencsére kerülő piszkot.

Ezekre a széles látószögű kamerákra támaszkodva egyre több asszisztens funkció támaszkodik, ami azt jelenti, hogy minden pillanatban használatra készen kell állniuk. Hátsó kameraként segítik a sofőrt a tolatásnál, amei egyébként a balesetek nagy részét okozzák. Az amerikai statisztikák szerint átlagosan 210 haláleset és 15.000 sérülés adódik ebből éves szinten. Az Amerikai Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) szerint, ha a tolatókamera univerzális használata elterjedne az országban, akkor nem csak a balesetek száma csökkenne, de akár 69 emberi élet is megmenthető lenne minden évben. Éppen ezért az USA-ban 2018-tól minden új autót kötelező felszerelni tolatókamerával.

A halszem kamerát szintén azért telepítették a járművekbe, hogy olyan funkciók során nyújtson segítséget, mint a Surround View rendszeren alapuló automata parkolás, amely négy kamerából áll az autó elején, végén, valamint a visszapillantó tükrön, hogy teljeskörű 3D képet alkothasson a környezetről, ezen kívül a visszapillantó tükör helyettesítőjeként is funkcionálhat. A járművön elhelyezett pozíciójuknak köszönhetően azonban ezek a kamerák ki vannak téve az időjárás és a piszkolódás hatásainak, például hó, jég vagy por formájában. Éppen ezért ahhoz, hogy garantáltan jól működjenek, tisztítani kell őket. „A kamera tisztító rendszerünkkel nem csak a közlekedésbiztonsághoz járulunk hozzá, de fokozzuk a sofőr kényelmét is. A sorfőrök a kamera tisztítását rábízhatják a rendszerre.” – mondta el Matthias Matic, a Continental Hidraulikus Fékrendszerek részlegének vezetője. A kézi tisztítás nemsokára a múlté lesz. „Csak a folyamatosan hibátlanul működő technológiák képesek megelőzni a baleseteket. A kamera tisztító rendszerünkkel fontos lépést teszünk a balesetmentes vezetési jövőképünk, a Vision Zero elérése érdekében” – folytatta Matic.

A kamera lencséjének tisztítása automatikusan beindul

Amíg a „Night Vision” tisztítórendszer sorozatgyártása már folyik, a ’Surround View’ kameratisztító rendszer 2019-től lesz elérhető a járművekben. A kamera lencséjét egy vízsugár mossa majd tisztára. A kamera felismeri a szennyeződés mértékét a lencsén anélkül, hogy bárkinek be kellene avatkoznia, és automatikusan beindítja a tisztítást. „A szennyezett kameralencsék kockázatosak a vezetés során” – tette hozzá Thomas Werner, A Continental Tisztító Rendszerek Fejlesztési részlegének vezetője. „A kameratisztító rendszerünkkel garantáljuk, hogy a kamerák állandóan megbízhatóan működnek, bármilyen időjárási körülmények között. Ennek kivitelezéséhez a tisztítórendszerek területén szerzett sokéves tapasztalatunkra támaszkodunk.”

A tisztításhoz szükséges vizet egy víztartályból eredő csőrendszer szállítja a fúvókához, amelyet közvetlenül a lencsére szerelnek fel. A víznyomás mértéke állítható 2,0 és 4,5 bar között. A vízsugár átjárja a lencse íves felületét, és teljesen eltávolít minden szennyeződést. A vízben található fagyálló tartalom meggátolja, hogy a víz ráfagyjon a kamera lencsére. Emellett fűtött rendszerek is elérhetőek lesznek. Ebben az esetben egy fűtött vezetőszálat integrálnak a víztápláló rendszerbe, amely felmelegíti az áthaladó vizet, meggátolva annak megfagyását.

A jövőben egyre több olyan környezetérzékelő, mint például a kamera kerül a járművekbe, az automatizáció szintjének növekedésével párhuzamosan. Éppen ezért egyre fontosabbá válik, hogy ezeket tisztán tartsuk. A radarok és LiDARok mellett a kamerák jelentik a környezet érzékelésének harmadik típusú, kiemelt fontosságú érzékelőjét, melyek megalapozzák az automatizált vezetés lehetőségét. A vezetői asszisztencia rendszerek és az automata vezetés egyik alapfeltétele a jármű környezetének megbízható érzékelése és pontos kiértékelése. A „tiszta látkép” kiemelt fontossággal bír, mivel a kamerák rögzítik a környezetet és fontos adatokat továbbítanak arról.

A Continental a kameratisztító rendszerét is bemutatja az IAA Nemzetközi Motor Show-n Frankfurt/Main-ban.

Forrás: Cntinental

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!