Júliustól a konténerek hiteles bruttó súlyának igazolása a feladót terheli

0

2016. július 1-jén lép életbe a SOLAS (Safety of Life at Sea) nemzetközi egyezmény azon módosítása, mely szerint a konténerek hiteles bruttó súlyának (Verified Gross Mass – VGM) igazolása a feladót terheli. Amennyiben az igazolás nem áll rendelkezésre, július elseje után a hajóstársaságok nem engedik fel az árut / konténert a hajó fedélzetére, illetve nem engedik be a terminál területére.  Az új szabály értelmében a szállítmányozási és konténerkezelési dokumentumok kiegészülnek a bruttó súlyt igazoló nyilatkozattal is.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Linked-In-en is:

A nemzetközi egyezményben foglaltak kiegészítését az tette indokolttá, hogy jelenleg nincs olyan szabály vagy kötelezően követendő eljárás érvényben, amely biztosítaná, hogy a hajófedélzetre kerülő áru súlya megegyezik a korábban lejelentett árumennyiséggel. A pontatlanul megadott súly nagy kockázatot jelent a terminálok és teherhajók biztonságos és zavartalan működésére, illetve a munkaerő és kapacitás tervezésére.




Mi a különbség a könyvelési, hajóraklevél szerinti, valamint a hiteles bruttó súly között?

  • A könyvelési súly (Booked weight): az áru könyvelés pillanatában becsült súlyát jelenti
  • A hajóraklevél (Bill of Lading) szerinti súly: az áru pontos súlya (az üres konténer, csomagolóanyag, illetve egyéb kitámasztó- és töltőanyag nélkül)
  • Hiteles bruttó súly (VGM): tartalmazza az áru, az üres konténer, csomagolóanyag, illetve egyéb kitámasztó- és töltőanyag súlyát

Az új szabály szerint kétféle mérési módot lehet alkalmazni:

– Az áruval megrakodott konténer mérése

– Az áru, paletták, töltő-, csomagoló- és egyéb kitámasztó anyagok, valamint az üres konténer súlyának mérése külön-külön

Az érintett piaci szereplők hatékony együttműködése elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy megfelelő módon történjen meg a jogi keretrendszer gyakorlatba ültetése, amely hatással lesz a kereskedelmi áruforgalomra és annak költségeire is. Jelenleg egységes, mindenki által kötelezően elfogadott végrehajtási eljárás nem létezik, az egyes országok hatáskörébe tartozik a megvalósítás részleteinek kidolgozása.




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!