Megkezdődött a Rail Cargo Hungaria megrendelésére kifejlesztett villany-hibrid vonali mozdony tesztelése

0

Megérkezett Európába az első árufuvarozásra optimalizált villany-hibrid mozdony, amelyet a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd. (CRRC ZELC) vállalat a Rail Cargo Hungaria számára és igényei szerint fejlesztett ki. A következő hónapokban a szakemberek ellenőrzik, hogy a jármű teljesíti-e a piacvezető magyar árufuvarozási vasúttársaság elvárásait, valamint elvégzik az engedélyekhez szükséges vizsgálatokat és futópróbákat. Ez lesz az első kínai mozdony az Európai Unió vasúthálózatán, amely típusengedélyt kaphat.

A tesztek sikeres lezárását követően Európában a Rail Cargo Hungaria használ majd először nulla emissziós, gazdaságosan üzemeltethető nagyteljesítményű vonali és tolatómozdonyokat a vasúti árufuvarozási ágazatban. A járművek technológiája lehetővé teszi, hogy a felsővezeték nélküli szakaszokon kondenzátorokhoz hasonlítható egységek, úgynevezett szuperkapacitások biztosítsák az energiát a továbbhaladáshoz. A mozdonyok ezeket az energiatárolókat felsővezetékről – állóhelyzetben, vagy útközben is –, illetve töltőpontokon is feltölthetik.

A villany-hibrid mozdony akkor is tudja folytatni útját, ha üzemzavar vagy építkezés miatt kiesik a felsővezetéki szolgáltatás. Az új technológiának köszönhetően az RCH nak ilyen esetekben nem kell majd költséges vasúttechnológiai művelettel dízelre cserélni az energiaellátás nélkül maradt villanymozdonyt. Megoldást nyújt majd az iparvágányok esetében is, ahol általában nem áll rendelkezésre felsővezeték. Itt a tolatást jelenleg dízelüzemű mozdonyok végzik, amelyek szennyezik a rendező pályaudvarok, saját célú pályahálózatok levegőjét. A Rail Cargo Hungaria által rendelt hibrid gépek ezeket a feladatokat gazdaságosan és tisztán végzik majd el.

A most tesztelt környezetbarát villany-hibrid mozdony a tervek szerint legalább tíz kilométert képes megtenni vízszintes pályán önerőből, felsővezeték nélküli szakaszon. Ez a képesség meghaladja azt a teljesítményt, amelyet jelenleg az „utolsó mérföld” megtételére a nemzetközi gyakorlatban elvárnak.

Az első leszállított jármű statikus és a dinamikus tesztjeire az észak-rajna–vesztfáliai Minden város műszaki laboratóriumában, a futás- és fékpróbákra a német szövetségi vasút tesztpályaszakaszán kerül sor. A várhatóan május végéig tartó vizsgálatokat követően a stressz-teszteket nyílt vasúti hálózaton hajtják majd végre.

A dinamikus próbák során a mozdonynak legalább 500 km távolságra kell elvontatnia egy 300 tonnás szerelvényt, a stressz-tesztek esetén pedig az előírt futásteljesítmény 1570 km. A jármű vizsgálata a tervek szerint összesen mintegy 1750 üzemórát tesz ki.

A típusengedély megszerzéséhez szükséges munka összetettségét növeli, hogy miközben kínai mozdonnyal kapcsolatban nincs uniós műszaki tapasztalat, a nemrég életbe lépett 4. vasúti csomag előírásainak értelmezésében sincsenek még precedensek.

A Rail Cargo Hungaria 2019 októberében írt alá megállapodást a CRRC ZELC vállalattal arról, hogy 36 hónapon belül kifejleszti az árufuvarozási tevékenységet kiszolgáló villany-hibrid üzemű, nulla emissziós tolató- és nagyteljesítményű vonali mozdonyokat, elkészít két-két járművet, majd a vonatkozó magyar és nemzetközi engedélyekkel együtt átadja azokat a magyar árufuvarozó társaságnak. Az RCH a megállapodás értelmében négy éves időtartamra bérbe veszi a járműveket. Amennyiben a hibrid mozdonyok az elvárt teljesítmény szerint fognak működni, az RCH élhet további bérlési, vagy akár vásárlási opció lehívásának lehetőségével, illetve kedvező feltételekkel rendelhet további 20-20 járművet mindkét típusból.

A tolatómozdonyokkal az RCH Magyarországon lát majd el feladatokat, a vonali mozdonyok tervezett felhasználási területe Magyarországon kívül Horvátország, Szerbia, Románia, Macedónia, Görögország, valamint Bulgária.

Az RCH működésében az innováció és a környezettudatosság egymást erősítő motivációk. Fuvarteljesítményével a társaság évente több tízezer kamion közúti közlekedését váltja ki, amellyel évi mintegy félmillió tonna üvegházhatású gáztól mentesíti a környezetet.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!