2,5 milliárd forintos beruházással, 22 000 négyzetméter területen épül a Csata utcában a 6500 négyzetméteres Mercedes Benz Hovány Budaörs autós komplexum, ami jövőre 60 embernek ad munkát. Teljesen új értékesíti filozófiával és a világon az első szalon a német márka új dizájnjával.
A ma 100 leggazdagabb magyar közé tartozó Hovány Márton harminc évvel ezelőtt kőfaragó és épületszobrászként az ország legfiatalabb mestere volt. A rendszerváltozáskor profilt váltott, így lett a Hovány cégcsoport alapítója, tulajdonosa. A kft. 1991-ben jött létre, és több márkával is többször érte el “Az év márkakereskedése” címet. Éppen tíz éve kezdett együtt dolgozni a Mercedes Benzzel, aminek fontos államosa a mostani alapkőletétel.
“Mi az, ami itt létesül? 22 000 négyzetméter területen 6500 négyzetméteres autós komplexum, szalon és szerviz. Olyan korszerű lesz, ami ebben a kategóriában a világon az első. És egészen másként fog működni, mint az eddigi autókereskedések” – mondta Hovány Márton az ünnepségen. Majd később ezzel egészítette ki: “Jól esik, hogy a konkurencia fél tőlünk, már a hírünk is, hogy ezt a szalont építjük, pezsdíti a piacot. De: mi versenyzünk, az eredmény az önöké.”
A Mercedes Benz számára is mérföldkő ez az alapkőletétel – ezt már Jörg Schmidt a Mercedes- Benz Hungária Kft. ügyvezetője osztotta meg a jelenlévőkkel -, egy dinamikus időszakban, amikor a német autómárka értékesítése gyorsabban nő, mint a piac. Majd hozzátette, hogy a 2,5 milliárd forintos budaörsi beruházást az anyavállalat is folyamatos figyelemmel kíséri, hiszen a létesítmény Európa egyik legmodernebb bemutató terme lesz, más filozófia szerint, mint az eddig megszokott.
Az új tartalomhoz új forma is társul, így ez az első olyan Mercedes Benz szalon, amelyik a 2020-tól hivatalos dizájn szerint épül meg. Bár a tervek elkészítését egy magyar tervezőiroda kezdte el, de stuttgarti illetve berlini tervező irodák bevonásával – ezt már Kálóczi Imre alpolgármester emelte ki a Budaörsi Napló kérdéseire válaszolva, aki a projektnél a budaörsi önkormányzat részéről közvetített. A Hovány Csoport által a T-Komtól megvásárolt budaörsi telek a Csata utcában egykor laktanya volt, és két komoly érdeklődő volt rá, két autószalon. A város szempontjából a fentieken túl azért is szerencsés, hogy végül a Hovány csoporté lett, mert a másik cég szintén Budaörsön marad.
Média forrás: Budaörsi Napló