Nem kérdés, bővíteni kell a hazai vállalatok tőkepiaci tudását

0

Október 6-án együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A két szervezet kiemelten a tőkepiac, valamint a társaságok tőkepiaci- és pénzügyi ismereteinek fejlesztése érdekében szeretné tevékenységét összehangolni.

A BÉT 2016 elején megfogalmazott új stratégiájának kulcseleme a magyar tőkepiac fejlesztése, a hazai tulajdonú vállalatok tőzsdei megjelenésének elősegítése. Ezen törekvésében segíti az MKIK-val a mai napon kötött megállapodás is.

A Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tevékenyége a megállapodás értelmében több ponton is kapcsolódni fog egymáshoz. Lényeges pontja a megállapodásnak, hogy az Iparkamara aktívan támogatja a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport középvállalatoknak szóló vállalatfejlesztési programját, az ELITE Programot, továbbá népszerűsíti a BÉT új középvállalatokra kalibrált új piacát az Xtendet, amely segít szintet lépni a hazai vállalatoknak. Ugyanakkor a BÉT a Széchenyi-kártya program megvalósítását fogja támogatni. A két szervezet a jövőben összehangolja ismeretterjesztő tevékenységeit is, így a BÉT és az MKIK által szervezett szakmai-tudományos és oktatási rendezvényeken, fórumokon a résztvevők találkozhatnak majd a tőzsde és az Iparkamara szakértőivel.

A vállalkozók innovatív gondolkodását, gyakorlatát elősegítő programokra rendkívül nagy szükség van, hiszen elengedhetetlenül fontos, hogy fejlődjön a hazai tőkepiaci és vállalati kultúra, valamint a stratégiai gondolkodás a hazai cégek körében. A vállalatok közötti verseny már jelenleg is nagyon erős, és ez várhatóan tovább erősödik az új piacok megszerzéséért, a jelenlegi ügyfelek megtartásáért és a kvalifikált munkaerőért. Ha talpon akar maradni egy társaság, növekednie, fejlődnie kell, tudás és tőke tekintetében is. Ebben tudnak segíteni a BÉT és az MKIK programjai, melyek az együttműködési megállapodásnak köszönhetően még több hazai vállalathoz jutnak el.

Parragh László, az MKIK elnöke az együttműködési megállapodás aláírásakor elmondta: „A magyar gazdaság növekedése az elmúlt években új szakaszba lépett. A vállalatok forráshoz jutásának folyamata egyszerűsödött, költségei pedig jelentősen csökkentek. A kedvező piaci körülmények hatására egyre több cég alkalmas a növekedés és a forrás bevonás újabb lépésének megtételére, a tőzsdére való bejutásra. A BÉT aktivizálódása a magyar gazdaságfejlesztés egyik eszköze, így komoly segítséget nyújthat a cégek további fejlődéséhez. A növekedés elősegítése mellett az is fontos szempont, hogy a tőzsdei jelenlét növeli és segíti a cégek átláthatóságát, tisztítja a gazdaságot. A tőzsdén való forrás elhelyezés a lakosság és a vállalkozások számára is jó lehetőséget nyújt megtakarításaik hatékony befektetésére.”

Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Stratégiánk fontos eleme, hogy a Tőzsde a gazdaság katalizátoraként minél több hazai vállalatnak nyújtson hozzáférést a tőkepiacokhoz, melynek segítségével fenntartható növekedési pályára állnak. A BÉT és az MKIK között most aláírt megállapodásnak köszönhetően hatékonyabban tudjuk megszólítani a vállalatokat közös rendezvények szervezésével, oktatással, kommunikációval. Így elérhetővé válik a tudás a tőkepiaci finanszírozásban és a tőzsdei megjelenésben rejlő lehetőségek használatáról. Érzékelhető, hogy a cégek tőkepiaci, és finanszírozási tudását fejleszteni kell. Azért, hogy versenyképesek legyenek, de azért is, hogy a tőzsdei forrásbevonás a közepes méretű, növekedésorientált vállalkozások számára valós alternatíva legyen.”

Forrás: BÉT

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!