Totális káosz a nemzetközi fuvarozásban

0

A határellenőrzések visszaállítása óriási bevételkiesést okoz a cégeknek, akik az Európai Bizottságtól remélnek megoldást. Ezzel együtt a szállítmányozók is tárt karokkal várják a törvénytisztelő menekülteket.

Miután egyre több európai ország vezetése dönt úgy, hogy visszaállítja határain a közúti forgalom ellenőrzését, ráadásul egyik napról a másikra születnek az ilyen döntések, rendkívüli kihívásokkal kell megküzdeniük a Schengen Övezetben eddig tervezhetően közlekedő szállítmányozó cégeknek. Az egyik legnagyobb problémát a határokon feltorlódó kamionsor, a 4-5 órás kényszerű araszolás jelenti, amelyet sehogy sem tudnak a helyére könyvelni a sofőrök. Mert nem állnak, nem pihennek, de nem is haladnak. Felborult a rend, egyelőre nem is látszik, mikor tér vissza az élet e téren a normál kerékvágásba.

Odáig fajult a probléma, hogy sajtóértesülések szerint a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete a vezetési idő ellenőrzésének enyhítéséért az Európai Bizottsághoz kíván fordulni. Pencz Zoltán, az egyesület néhány napja megválasztott főtitkára szerint a lezárt átkelők kerülőre kényszerítik a járműveket, emiatt az eredetileg számított menetidők megnövekednek. A főtitkár szerint azt is érdemes lenne megfontolni, hogy amíg a menekültkrízis tart, a vezetési és kötelező pihenőidő betartásának ellenőrzésénél a hatóságok érvényesítsék a vis maior szempontokat, azaz hagyják figyelmen kívül a menetidők esetleges kényszerű túllépését – idézte a főtitkár szavait az MTI.

A feszült helyzetben újabb kritikus pontot jelent, hogy csupán pár napja tartottak tisztújítást az MKFE vezetőségében, s a lapunk által elért egyik új tisztségviselő még nem is hallott a házon kívül tartózkodó főtitkár által elmondottakról. Hivatalos megnyilatkozás hiányában egyetlen beszédes mondattal kellett beérnünk: az MKFE és tagvállalatai versenyt futnak az idővel.

– Súlyosan érint bennünket a határellenőrzés visszaállítása – ezt már Iván György, a kifejezetten járműipari területen érdekelt, főként kész személyautók szállítmányozásával foglalkozó Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ügyvezetője nyilatkozta szakportálunknak. Hogy tovább árnyaljuk, avagy sötétítsük az összképet, a hatósági emberek – érthető okokból – a korábbiaknál sokkal szigorúbban ellenőrzik a haszongépjárműveket. Újabb időveszteség, további bevételkiesés, amit nem kompenzál senki.

– Üdvözöljük az MKFE beadványát, ám kétséges, hogy az Európai Bizottság bármi érdemi lépést fog majd tenni. Főleg azért, mert nem is nagyon lehet, az úgynevezett puha ellenőrzés nehezen értelmezhető szabályozási kategória. Gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk – fogalmazott az Autopro számára Iván György. – Óriási horderejű kérdésről van szó, ráadásul a romlandó árut, élő állatot szállító cégeknél nem a bevételkiesés az egyetlen veszteség. Jelen körülmények között nincs igazán jó megoldás a logisztikai lánc fenntartására. Egyelőre megértőek a megbízóink, igyekszünk előre jelezni a késéseket, de az eszközeink lízingdíja változatlan, kevesebb fuvart tudunk ugyanannyi idő alatt teljesíteni. Komoly pénzügyi problémákkal szembesülünk, a sofőreink fizikai leterheltségének növekedése újabb negatívum – folytatta a Hödlmayr hazai cégének ügyvezetője.

A határzár okát szóba hozva Iván György nem örül a kerítésnek, de a legkisebb rossz lépésnek látja a jelen helyzetben. Együttérzéssel tekint a háborús menekültekre, bár úgy látja, az Európába áradó tömegnek ők csupán egy részét képviselik. A szakportálunkon az elmúlt időben az egyik vezető témává vált dilemmában, miszerint alkalmaznának-e a hozzánk érkező emberek közül bárkit, határozott választ adott az ügyvezető.

– Jelenleg is dolgoznak nálunk külföldi állampolgárok, nem különböztetünk meg senkit bőrszín, nemzetiség alapján. Szívesen alkalmazunk becsületes, törvénytisztelő, megfelelően képzett személyeket, bármely országból érkezzenek. Azt gondolom, az egész szállítmányozó szakma nevében beszélhetek: nagy szükség van sofőrökre a szakmánkban. Magyarországon több ezer álláshely betöltetlen, Németországban még súlyosabb probléma a munkaerő hiánya. Nem kell messzire mennünk, elég a bécsi reptéren is megforduló taxik sofőrjeivel kapcsolatban felismernünk, hogy adott esetben szükséges lépés a munkaerőpiac megnyitása akár távoli országokból érkezett vendégmunkások, bevándorlók előtt. Jelentős sofőrhiánnyal küzdünk, de ismétlem, hogy csakis törvényes keretek merülhet fel újabb munkatársak alkalmazása – zárta aggódó szavait Iván György.

Versenyfutás az idővel, tehetetlenség, bevételkiesés, sofőrhiány. Kevés lenne azt mondani, hogy nem irigyeljük a szállítmányozókat. Aggódunk értük, rajtuk keresztül pedig a teljes járműipart sem árt veszélyeztetett területként számon tartanunk. Ha ugyanis bedől a logisztika, minden borul. Keressük meg együtt, éspedig gyorsan a megoldást – nincs vesztegetni való időnk!

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!