Új abroncsokat kaptak a tatabányai tűzoltók járművei

0

Tatabánya Polgármesteri Hivatala és a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 82 darab új tehergépjármű, téli, nyári, valamint négy évszakos gumiabroncsot adott át a Tatabányai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság számára. Az új abroncsokat a parancsnokság tűzoltások és műszaki mentések során használt 13 járművére szerelik majd fel. A tűzoltók gépjárműveit tavaly 882 tűzesethez és műszaki feladathoz riasztották, ezért elengedhetetlen, hogy járműveik gumiabroncsai mindig kifogástalan állapotban és menetkészek legyenek.

Szolgálat és felelősség

A Tatabányai Hivatásos Tűzoltóság munkatársai és gépjárművei összesen 27 településen teljesítenek szolgálatot, amely területen több mint 130.000 lakos életét és vagyonát, számos közintézményt, vállalat irodáját, illetve telephelyét védik a tűzesetek ellen.

Ahhoz, hogy a tűzoltók perceken belül a riasztás helyszínére érjenek, járműveik abroncsainak egyaránt kell bírniuk a főutakon és autópályán való nagy sebességgel való futást, a városi forgalommal járó gyors elindulásokat, megállásokat és vészfékezéseket, valamint a külterületi földutak jelentette extrém igénybevételt.

A tűzoltóság járműparkja két gépjárműfecskendőből, egy vízszállítóból, egy emelőkosaras gépjárműből, egy daruból, egy műszaki mentőből, egy teherautóból és egy erdőszeres gépjárműből áll. Az önkormányzat és a Bridgestone jóvoltából most ezek mindegyikére új abroncsok kerültek.

„Mindig örömmel segítünk termékeinkkel olyan szervezeteket, amelyek hivatása a közösségek segítése. Tatabánya az otthonunk, itt él munkatársaink döntő része és itt működik vállalatunk is! A város és a lakók biztonsága ezért egyet jelent munkatársaink és vállalatunk biztonságával is” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. Amikor tűzvédelemről van szó, akkor a képlet fordítva is igaz; vállalatunk és az itt működő vállalatok biztonsága fontos a város és a teljes tatabányai közösség biztonsága szempontjából is” – fogalmazott az igazgató asszony.

Kollégáink állandó szolgálatot teljesítenek és csak a tavaly 882 esethez riasztották őket. A felelősségteljes feladatnak természetesen csak úgy tudunk eleget tenni, ha a mentéshez használt gépjárműveink műszaki állapota és abroncsaik műszaki állapota jó” – mondta Kelkó Balázs, tűzoltó alezredes, megbízott igazgatóhelyettes. „Az új abroncsokkal megtakarított összeget a tűzoltási, műszaki tervvel rendelkező cégeknél történő minél több és hatékonyabb helyismereti foglalkozások, gyakorlatok tartására fogjuk fordítani”- folytatta az igazgatóhelyettes.

A Bridgestone elkötelezett a közösségek iránt

Társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. rendszeresen támogat termékeivel, illetve anyagiakkal is különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó szervezeteket és intézményeket.

A vállalat immár évek óta segíti abroncsokkal az autópályákon és főutak mentén szolgálatot teljesítő mentőmotorosokat. Tavaly a Semmelweis Egyetem vérszállító flottájának autóit, karácsony előtt az Ökumenikus Segélyszervezet gépjárműveit látta el új abroncsokkal, decemberben pedig a Környei Önkéntes Polgárőr és Tűzoltó Egyesület részére adományozott egy Bridgestone abroncsokkal felszerelt autót.

Forrás: Bridgestone

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!