Ünnepi ráadás – Még megválthatja jegyét a szombati ünnepi nosztalgiavonatozásra!

0

Budapest, 2017. szeptember 1. – Szeptember 2-án nosztalgiavonatok közlekednek Budapest-Nyugati pályaudvarról Szolnokra, a Pest–Szolnok vasútvonal 170 évvel ezelőtti átadásának tiszteletére. A második különvonaton még vannak szabad helyek.

A 242 001 sorozatú gőzmozdony által vontatott, szombat reggel 8 óra 10 perckor induló nosztalgiavonatra minden jegy elkelt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a MÁV Nosztalgia Kft. egy második gőzfelhős szerelvényt is forgalomba állít; ez – élén a 220 194-es pályaszámú gőzmozdonnyal – 8 óra 30 perckor indul a Tisza-parti városba.

A szolnoki vasútállomáson – a Szolnok Város Napja rendezvényhez csatlakozva – egész napos ünnepségsorozattal várják az érdeklődőket. A gőzvontatású nosztalgia különvonatot – az MH Légierő Zenekar Szolnok és a MÁV Férfikórus közreműködésével – az 1. vágánynál köszöntik, majd emléktábla-avatással, koszorúzással, illetve a Kultúr váróterem és a Szolnoki Vasúti Almárium tematikus időszaki kiállításának megnyitójával folytatódik a program.

Az ünnepi járatok utasai – az egykori szolnoki indóház felújított épületében működő – RepTárban megnézhetik a repülőmúzeum egyedülálló kiállítási anyagát, a Szent Korona hiteles másolatát pedig már a vonaton szemügyre vehetik. (A koronaőrök a Szent Korona másolatával a RepTárnál szállnak le a szerelvényről, és a koronát hintóra helyezve kísérik a Belvárosi Templomba, ahol a nagyközönség számára is megtekinthető lesz.) Az érdeklődők meglátogathatják a „Megy a gőzös…” című vasúttörténeti vándorkiállítást, részt vehetnek a Baross Gábor-emléktábla avatásán és meghallgathatják a Vasminiszter életútjáról szóló előadást is.

A MÁV Nosztalgia ünnepi szerelvényei a RepTár vendégei előtt is nyitva lesznek; a gőzmozdonyok 18 óra 57 perckor, illetve 19 óra 55 perckor indulnak vissza Budapestre.

A kép illusztráció, nem az eredeti vonatot ábrázolja

Történeti háttér:

„1847. szeptember 1-jén reggel negyed 9-kor indult el Pestről a vonat, melynek 16 kocsijában közel 700-an utaztak. Köztük volt István főherceg, az ország nádora, Kossuth és Széchenyi. A pesti pályaudvaron katonaság és katonazenekar fogadta az érkezőket. A szerelvényt az »István« nevű mozdony vontatta, melyet a megnyitóra virágokkal díszítettek fel. Pár száz méterrel előttük a »Haza« nevű lokomotív haladt, hogy a pályán előforduló akadályokat elhárítsa” – olvasható Szikszai Mihály levéltáros „A Pest–Szolnok vasútvonal megnyitása” című tanulmányában. A vonat Vecsésen, Cegléden és Abonyban is megállt, végül fél 12-kor futott be Szolnokra – a 99 km-es utat tehát 3 óra 15 perc alatt tette meg.

A Tisza-parti városban fél 1-kor kezdődött az ünnepi ebéd. A szolnokiak Kossuth Lajost – mint az Országos Iparegyesület elnökét – kérték fel ünnepi szónoknak, a beszéd azonban kisebb botrányba fulladt. Szikszai Mihály tanulmánya – Szabó Barna újságíró „Ismeretlen Szolnok” című műve alapján – így idézi fel az esetet: István főherceg „még a város tisztelgő küldöttségét sem fogadta, nemhogy ünnepi szónoklattal fárasszák a nagy utazás után. Csakhogy Kossuth a megbeszéltek szerint elkezdte beszédét, ám csak odáig jutott, hogy az ünnepélyes pillanat varázsát ecsetelte néhány gondolattal, amikor a főherceg hangosan így kiáltott: »Mi az? Ki mer itt beszélni az engedélyem nélkül?« Mindenki megdöbbent, csak Kossuth beszélt tovább. Ő ugyanis nem hallotta, mit mondott a helytartó, mígnem a szolnoki küldöttség pisszegése, a vendégsereg zajongása, majd a gőzmozdony nyikorgása beléfojtották a szót.”

Forrás: MÁV Zrt.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!