Változás az e-útdíj rendszerben

0

Fejlesztik az e-útdíj rendszerét, azon belül is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO-t, hogy kiszűrjék ebben a kategóriában a hibásan megadott környezetvédelmi besorolásokat, és automatikusan javítsák ezeket – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Az intézkedés a személygépjárműveket nem érinti, a magyar tehergépjárműveket is csak 2019 második felétől. A fejlesztéssel csökkenhet a kategóriatévesztésből adódó bírságolások száma, és az útdíjszedés is pontosabbá válik.

A közlemény szerint a fejlesztés az adatfeltöltési szakaszban van. A HU-GO rendszerben 2018 decembere óta minden felhasználónak lehetősége van azokat az új típusú regisztrációs adatokat (gyártmány, gyártási év, alvázszám, forgalmi engedély) megadni, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyességének igazolásához szükségesek. Ezzel a lehetőséggel már mintegy 10 ezer esetben éltek is.

Ugyanakkor 2019. február 3-tól ezeket az információkat már kötelező lesz megadniuk a HU-GO rendszerben azoknak az ügyfeleknek, akik külföldi felségjelzésű járművet regisztrálnak, vagy módosítják a már regisztrált jármű adatait – hívja fel a figyelmet a NÚSZ.

Ha a fejlesztés elkészül, a HU-GO rendszer – a bírság kiszabása mellett – a tévesen megadott környezetvédelmi besorolást automatikusan kijavítja az ügyfél tájékoztatásával. Az adatfeltöltési kötelezettségüket nem teljesítő ügyfeleknél pedig az érintett járművet a korszerűsített rendszer a legrosszabb környezetvédelmi kategória szerinti útdíjfizetésre kötelezi majd. Ez a szankció addig áll fenn, amíg az ügyfél nem tölti fel a szükséges adatokat.

A magyar fuvarozói érdekképviseletek által is szorgalmazott intézkedés erősíti a fuvarozói piacon belüli tisztességes versenyt, az ágazat szereplőit pedig még inkább jogkövető magatartásra ösztönzi – olvasható a NÚSZ közleményében.

Forrás: MTI

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!