A Ford tervezői a vevők igényeinek tökéletesen megfelelő autókat alkothatnak

0

A Ford Dizájn Stúdiójában egy formatervező belép a virtuális szobába, és nekilát egy 3D vázlat elkészítésének. Virtuális autót tervez maga köré, amit úgy alakít ki, hogy a lehető legjobban megfeleljen önmaga – vagyis a vezető – számára. Ez a folyamat szerves része a Ford új eljárásának, ami a vásárlót helyezi a dizájn középpontjába, és ami jelentősen lerövidíti az autó megtervezéséhez szükséges időt.

A Ford az első autógyártó, amely a Gravity Sketch háromdimenziós virtuálisvalóság-eszközével dolgozva még emberközpontúbbá formálja az autók dizájnját. A formatervezők eszköztárában headset és kontrollerek váltják fel a rajztáblát, így a virtuális valóságban, kézmozdulatokkal dolgozva hozhatják létre ugyanazt, amit eddig tollal és papírral kellett megalkotniuk.

Michael Smith, a Ford formatervezési igazgatója szerint érezhetően felpörgeti a dizájnerek kreativitását, ha az alkotás folyamata közben minden szögből láthatják a tervezés alatt álló autót, és ennek köszönhetően már a kezdetektől fogva sokkal emberközpontúbb autókat tudnak megformálni.

„Három dimenzióban dolgozva folyamatosan 360 fokos szögben, vagyis a térben szemlélhetjük az autót,” mondja.

Az autótervezés hagyományos folyamata egy kétdimenziós rajzokkal kezdődik, amelyeket tökéletes minőségben kidolgoznak. A különféle változatok kiértékelése után ezek közül néhányból számítógépes adatfeldolgozással háromdimenziós modellt készítenek. Ezt követően a modellt virtuális valóságba helyezik, hogy még alaposabban elemezhessék, és kiderüljön, mennyire állja meg a helyét a valóságban. Mindez hetekig tart, ezért a tervezőknek nagyon gondosan kell kiválasztaniuk, hogy melyik dizájn léphet tovább a 3D-modellezés fázisába.

A Gravity Sketch segítségével ez a folyamat hetek helyett csupán órákat vesz igénybe, hiszen kimarad a kétdimenziós fázis, és a tervezők már a kezdetektől 3D-modellezéssel dolgoznak. A dizájnerek behelyezhetik az autó vezetőjét a középpontba, és 3D terveiket szabadon forgatva minden nézőpontból megvizsgálhatják a járművet, amit így szó szerint a vezető köré építhetnek. Sőt még ők maguk is beléphetnek a felvázolt autóba, hogy pillanatok alatt úgy alakíthassák át a dizájnt, hogy az a lehető legjobban megfeleljen a járműben utazók számára.

„Ez az alkalmazás magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vásárlóink számára legkedvezőbb dizájnt dolgozzuk ki,” mondta Smith. „Az egész eljárás átkerül a virtuális valóságba, így sokkal több ötletet és variációt modellezhetünk le három dimenzióban, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen.”

A Ford öt formatervező stúdiójában jelenleg az autók utasterére és karosszériájára szakosodott dizájnerek tucatjai vizsgálják, hogyan használható a Gravity Sketch a munkafolyamatokban, és milyen előnyöket ígér a valós idejű közös alkotásra és együttműködésre. A virtuális valóságban történő modellezés és kiértékelés drasztikusan lerövidítheti a fejlesztéshez szükséges időt, és lehetővé teszi, hogy a szakértők sokkal több 3D-ötletet vizsgáljanak meg.

„A Ford formatervezőivel való együttműködés révén immár alaposan átlátjuk a kreatív munkafolyamatokat, és úgy finomhangolhatjuk ezt az eszközt, hogy jobban megfeleljen az autótervezők igényeinek, akik a lehető legjobb autókat szeretnék megalkotni a vásárlók számára,” nyilatkozta Oluwaseyi Sosanya, a Gravity Sketch alapító vezérigazgatója.

Forrás: Ford

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!