Wolfgang Niessner (63) 2005 óta áll a Gebrüder Weiss nemzetközi logisztikai konszern élén. 2018 végén az igazgatótanács elnökének nagy sikerű szakmai pályafutása – operatív tekintetben ─ véget ér. A vállalat felügyelőbizottságának közleménye szerint Wolfgang Niessner 2018. december 31-ével nyugdíjba vonul: megválik az igazgatótanács elnökeként és az igazgatótanács közúti forgalmakért felelős tagjaként betöltött tisztségétől, és a következő évtől a Gebrüder Weiss felügyelőbizottságát erősíti, így továbbra is szoros kapcsolatban marad a vállalattal.
„Wolfgang Niessner a Gebrüder Weiss céget világméretű logisztikai vállalattá fejlesztette” – hangsúlyozta Caspar Einem, a Gebrüder Weiss felügyelőbizottságának elnöke. „Irányítása alatt a cégcsoport több területen is megduplázta eredményét. 2004-ben a Gebrüder Weiss 700 millió eurós forgalmat ért el, ma az árbevétel eléri az 1,55 milliárd eurót. A telephelyek száma 102-ről 150-re nőtt. A dolgozói létszám 3500 főről 7000-re emelkedett.“
„Kiemelkedő teljesítményért Wolfgang Niessnert a felügyelőbizottság és a Gebrüder Weiss valamennyi munkatársának legnagyobb elismerése illeti” – emelte ki Caspar Einem.
Wolfram Senger-Weiss lesz az igazgatótanács új elnöke
Wolfgang Niessner utódja az igazgatótanács elnöki tisztségében nem ismeretlen a vállalat számára: 2019 januárjától Wolfram Senger-Weiss lesz a nemzetközi logisztikai konszern ügyeinek fő felelőse. Wolfram Senger-Weiss 2005 óta a Gebrüder Weiss igazgatótanácsának tagja, eddig a pénzügyek, a jog, a beszerzés, az ingatlanok, a HSEQ (egészség, biztonság, környezet és minőség), a belső ellenőrzés és az egyesülések-felvásárlások területéért felelt.
Wolfram Senger-Weiss 2012 óta az osztrák Központi Szállítmányozási és Logisztikai Szövetség elnöke, amely pozícióban azon fáradozik, hogy egész Ausztria logisztikai szerepét megerősítse. A Vorarlbergben született vezető Bécsben él, így rendszeresen ingázik a Gebrüder Weiss Lauterachban található központja, vorarlbergi szülőföldje és Bécs között. Wolfram Senger-Weiss 47 éves, nős, háromgyermekes édesapa.
Jürgen Bauer az igazgatótanács tagjaként folytatja
Wolfgang Niessner kiválásával újra kellett szabályozni a közúti forgalmakért felelős igazgatótanácsi posztot is. A terület élén Jürgen Bauer (48) áll majd az igazgatótanácson belül, aki korábban a Gebrüder Weiss Kelet-Európáért felelős regionális vezetője volt. Peter Kloiber felel továbbra is a csomagszolgálat és új üzletek mellett az olyan központi szakterületekért, mint az IT-szolgáltatások, személyzetfejlesztés, márka, arculat és kommunikáció, logisztika, valamint kutatás-fejlesztés. Heinz Senger-Weiss felelős a légi és tengeri területért, az értékesítésért, valamint a vámügyekért. „A felügyelőbizottság összességében rendkívül elégedett a vállalat fejlődésével” – hangsúlyozta Caspar Einem. „Örömünkre szolgál, hogy a következő évtől továbbra is négy olyan kiváló menedzser tagja az igazgatótanácsnak, akik nagyban hozzájárultak az elmúlt évek sikereihez, és régóta bizonyították, hogy fontos számukra a sokak által „Orange Family”-nek nevezett különleges munkahelyi légkör megőrzése.”
2018 júliusától új magyarországi ügyvezetés
Jürgen Bauer korábbi kelet-európai regionális igazgató új feladatköre miatt szükségessé vált a régiók újrafelosztása és az utódlás megoldása. A kelet-európai régióból kiválik a Gebrüder Weiss grazi kirendeltsége és a déli régiót, amihez Magyarország mellett Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró tartozik júliustól dél-keleti régióként működik tovább. A megújított dél-kelet európai régió igazgatója Thomas Schauer (39), a Gebrüder Weiss Kft. Magyarország jelenlegi ügyvezetője lesz. A menedzser a svájci-német-osztrák határvárosban, Bregenzben született, 2002 óta él Magyarországon, és 2008 januárjában lett a vállalat ügyvezető igazgatója. Thomas Schauer anyanyelve mellett kiválóan beszél angolul és egyre többet ért magyarul is, amiről magyar felesége és itt született két gyermeke is gondoskodik.
Thomas Schauer előléptetésével egyidőben a Gebrüder Weiss Kft. új magyarországi ügyvezetőt köszönthet a cég élén. 2018. július első napjától Varga Bálint (37) dunaharaszti kirendeltségvezető veszi át az egész Kft. irányítását, így 5 kirendeltség élén 310 munkavállaló foglalkoztatásáért és a teljes magyarországi apparátusért felel. A szegedi születésű vezető első munkahelye a Gebrüder Weiss, Budapesten él, házas, egy gyermek édesapja.
A csúcsvezetés körében várható változásokról szóló tájékoztatással a vállalat mind munkatársait, mind ügyfeleit és partnereit a lehető legkorábban kívánta tájékoztatni az igazgatótanácsban és a régióban bekövetkező változásokról.
Wolfram Senger-Weiss és Jürgen Bauer csak a 2019. év elején nyilatkoznak új feladataikról.
Forrás: Gebrüder Weiss