A gumiipar és az autógyárak kulisszatitkai a Kutatók Éjszakáján

0

Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra épületében pénteken bárki megnézheti, hogy mitől nyúlik a gumi, illetve fény derül arra, hogyan lehet egy kis kreativitással szobrokat készíteni a Continental gyárában keletkezett hulladékból. Szinte hihetetlen, de a gyárban egy év alatt készített összes szállítószalag hossza Szegedtől egészen Hannoverig elérne, ráadásul a világ olajkitermeléséhez használt tömlők minden harmadik darabját is itt csinálják.

„A hazai mérnökképzés nemzetközi színvonalú, azonban a folyamatos sikerek érdekében fenn kell tartani minden generáció érdeklődését a téma iránt. Ezért fontosak az olyan kezdeményezések, amelyek keretében a tudományt közelebb lehet vinni a fiatalokhoz, megismerhetik a kutatók munkáját, és így személyesen is meggyőződhetnek a kutatói és tudományos életpálya szépségéről” – hangsúlyozta dr. Fodor Mónika, a Continental Hungaria Kft. Senior Marketing & PR Koordinátora. Kiemelte, hogy a cégcsoport magyarországi telephelyein több száz mérnököt foglalkoztatnak.

A Continental-csoporthoz tartozó makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. az SZTE Mérnöki Karának Anyagvizsgáló Laboratóriumában fogja bemutatni, hogyan lehet ipari körülmények között hőmérsékletet mérni, illetve hogyan könnyítik meg az ember munkáját a kamerák az ipari alkalmazásokban.

Az érdeklődők a Continentalnak köszönhetően megtudhatják a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán, hogy egy LEGO robot hogyan érzékeli a színeket, új információkat szerezhetnek a mesterséges intelligenciáról, sőt akár még egy különleges sárga-fekete Trabanttal is utazhatnak egy kört. Mindemellett fény derül arra, hogy hogyan lehetséges, hogy egy hétköznapi autóba szerelt radar akár 3 autón is „átlát”, hogy mennyire okos a Robot kutya, illetve arra is, hogy hogyan működik az ultrahangos távolságmérés.

A Continental Hungaria Kft. munkatársai az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán avatják be a résztvevőket az abroncskészítés folyamatának a rejtelmeibe, a kaucsuktól egészen az autógyárig. Az érdeklődőknek az Envicash S.R.O segítségével azt is megmutatják, hogy mi minden épülhet a használt gumiabroncsokból.

A Continental elkötelezett a magyarországi mérnökképzés és kutatás-fejlesztés jövőjének támogatása iránt, ennek szellemében a vállalat szinte valamennyi hazai telephelye képviselteti magát a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én.

Forrás: Continental

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!