A Magyar Posta a csomaglogisztika további bővülésével számol

0

A Magyar Posta 2016-ban 17,7 millió csomagot kezelt, ami 1,96 millió darabbal, 12,4 százalékkal több a 2015. évinél, az idén 12,5 százalékos csomagvolumen-emelkedéssel számol az e-kereskedelem dinamikus növekedése miatt – mondta a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten.




Majtényi Kálmán a háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, a Magyar Posta növelni akarja a jelenlegi 35 százalékos belföldi csomaglogisztikai piacvezető szerepét, és ehhez több évre szóló eszköz- és humánfejlesztési koncepcióval rendelkezik.

A csomaglogisztikában legforgalmasabb a karácsonyi és a húsvéti időszak – mondta Majláth Zsolt, a Magyar Posta Zrt. operációs vezérigazgató-helyettese. Az idén a húsvéthoz kapcsolódóan márciusban 28 százalékos, áprilisban pedig 29 százalékos emelkedéssel számolnak az előző év hasonló időszakához képest. A húsvét előtti időszakban a napi 55 ezer átlagos küldeménymennyiség kezelése meg is duplázódhat, ami több mint 110 ezer csomag kezelését jelenti a Magyar Postánál.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz LinkedIn-en is:

Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese rámutatott arra, hogy a csomag mellett az árutartalmú levél is gyakran alkalmazott áruküldési forma a nemzetközi elektronikus kereskedelemben, ez utóbbi növekedése 10,6 százalék volt 2016-ban, az országba bejövő két küldeménytípus együttes volumene 2016-ban elérte a 11 millió darabot.

A posta vállalati vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy főleg a lakossági ügyfelek nem mindig tudják, hogy az árutartalmú levél és a csomagként feladott küldemény között eltérő szolgáltatás húzódik meg, például a nyomonkövetés, a garancia, a kézbestési idő tekintetében.




Majtényi Kálmán elmondta, hogy tavaly a kimenő nemzetközi csomagforgalom 15,8 százalékkal, a levélforgalom 2,6 százalékkal növekedett, az export küldeményforgalom együttesen 9 millió darabot tett ki, a fő célország Németország, Ausztria, Szlovákia, Románia és Nagy-Britannia volt, a külföldről jövő csomag és árutartalmú levélküldemények közül a legtöbb Kínából, Németországból és Hollandiából érkezik Magyarországra.

Majtényi Kálmán elmondta, hogy a közönséges levélként feladott árutartalmú küldemények átfutási ideje nem csak a Magyar Postán múlik, hanem több tényezőtől is függ, köztük az e-kereskedő aktuális árukészletétől, a feladási ciklustól, a vámkezeléstől. Példakánt említette, hogy a Távol-Keletről rendelt árutartalmú levelek esetében a lassabb szállítási megoldások miatt előfordulhat akár 30-40 napos kézbesítés is.

A logisztikai iparágra országosan jellemző a munkaerőhiány, folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Magyar Postát vonzó munkahellyé tegyék. A Magyar Posta idén a minimálbér és a garantált bérminimum emelését is figyelembe véve átlagosan 14 százalékos bérfejlesztést hajt végre, 2018-ban 12 százalék, majd 2019-ben 6 százalék további bérfejlesztéssel számolnak a vállalatnál – tette hozzá Majláth Zsolt.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!