A nomini kaszinók kitörési pontjai 2024-ben

0

Ha van olyan üzletág, amely dinamikusan fejlődik és állandóan követi az aktuális trendeket, akkor az minden bizonnyal az online szerencsejáték ipar. Az olyan oldalak, mint a nomini annak köszönhetik közel három évtizede tartó töretlen fejlődésüket, hogy állandóan rajta tartották ujjukat a technológiai fejlődés ütőerén és az innovációk felhasználásával képesek voltak állandó jelleggel a megújulásra.

Az egyik legfontosabb elmozdulási pont amit érdemes kiemelni, az a játékra használt eszközökre vonatkozik. A nomini és társai a kétezres évek első évtizedében még jellemzően asztali számítógépen keresztül voltak elérhetőek. Az elmúlt tíz év során azonban ez alaposan megváltozott.

Ebben fontos szerepe volt egy új generáció megjelenésének is, ők ugyanis elsősorban a mobiltelefonos szórakozást részesítik előnyben. Ennek megfelelően a nomini és más kaszinók 2012 után előszeretettel építették be oldalai fejlesztési folyamatába a HTML5 technológiát, ami azt biztosította, hogy ezek az oldalak pontosan ugyanolyan igényességgel jelenjenek meg a mobilok képernyőjén, mint az asztali számítógépeken.

Sőt, a legtöbben ennél is tovább mentek és Android meg iOS operációs rendszerre külön appokat fejlesztettek ki, amelyeken keresztül a felhasználók kifejezetten a nomini vagy más kaszinó oldalára tudnak bejelentkezni és játszani.

Ezt a trendet nagyban elősegítette az a tény is, hogy az elmúlt néhány év során elterjedtek az olyan új generációs adathálózatok, amilyen az 5G és az okostelefonok kijelzői, teljesítménye is egyre jobb lett, úgyhogy ma már aki mobilon keresztül szeretne kaszinózni, ezt megteheti anélkül, hogy bármiről le kelljen mondania, ami esetleg csak asztali számítógépen lenne elérhető.

Ez persze csak egyetlen szegmense a fejlődésnek, ami leginkább az elmúlt néhány évet jellemezte. Az iparág lélegzetelállító tempóban növekszik, bővül, fejlődik, a verseny a különböző szolgáltatók között egyre kiélezettebb, ez pedig magával hozza az állandó változásokat. Az alábbiakban kitérünk néhány olyan trendre, ami 2024-ben jellemző, vagy várható ebben az iparágban.

Dinamikus és folyamatos növekedés

Az online szerencsejáték ipar 2019-ben kapott lendületet és azóta évről évre kiugró forgalomnövekedést produkál. 2023 vonatkozásában ez azt jelenti, hogy az online szerencsejátékok világszintű bevételének értéke meghaladja a 95 milliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy a növekedési üteme 8,54%.

Ez azonban még korántsem a mese vége, ugyanis az előrejelzések szerint az ilyen tempójú növekedés az elkövetkező időszakban sem fog lankadni, amennyiben pedig ez így lesz, akkor 2027-ben az iparág éves bevétele eléri a 131,9 milliárd dollárt. A növekedéshez erőteljes és nagyjából azonos arányban járulnak hozzá a sportfogadások és az online kaszinó játékok.

Közel ötezer online platform

Következzen egy sokakat érdeklő adat, vagyis, hogy világszerte mennyi online kaszinó működik. Amikor valaki úgy dönt, hogy szerencsét próbál egy ilyen platformon, nyilvánvalóan kapkodja a fejét, hiszen annyiféle kínálattal találkozik, hogy nem is tudja melyiket válassza.

Nos, a legutolsó információk szerint a regisztrált, működő online kaszinók száma 2024 elején 4792, vagyis, ismerve a növekedési ütemet, elmondható, hogy hamarosan túllépi a bűvös ötezres határt.

Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a határ a csillagos ég. Arról van szó, hogy ahogy már fent elhangzott, egy olyan iparágról van szó, amelyben még bőven van potenciál, ami azt jelenti, hogy a befektetők jelentős száma dönt úgy, hogy megpróbálja itt fialtatni a pénzét.

Azonban már most is az a jellemző, hogy az egyre inkább kiéleződő versenyben egyre nehezebb akkora ügyfélkört kiépíteni, amely biztosíthatja a nyereséges működést, ezért egy ponton nyilván egyes platformok megszűnnek, másokat felvásárolnak, tehát nincs messze a pillanat, amikor az iparág fejlődése szintet lép.

Új munkahelyek teremtése

Ha pedig egy iparág ilyen ütemben növekszik, az azt jelenti, hogy ezzel együtt jár egy, a gazdasági növekedés szempontjából is kedvező tendencia, a munkahelyteremtés. Az előrejelzések szerint az online kaszinó ipar növekedése egészen 2031-ig ki fog tartani és ebben az időszakban 118.700 új munkahelyet fog teremteni.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az iparágon belüli munkahely növekedési ráta eléri a 17%-ot, ami a háromszorosa annak, ami egyéb iparágakban tapasztalható. Emögött számos dolog tetten érhető. Ezek közé tartozik például az a tény is, hogy az Egyesült Államok egyre több tagállama legalizálja ezt az iparágat, ahogyan nemrégiben Európában is például Németország megtette. Ezzel pedig hatalmas új piacok válnak elérhető az iparág számára.

Mivel pedig az online szerencsejáték ipar egyik legfőbb jellemzője épp a globalitás, vagyis, hogy nem ismeri a határokat, ezért minden ilyen változás, ami egy országban történik, kihatással van a többi ország gazdaságára is, hiszen gyakran egy német kaszinó mögött egy máltai vállalkozás áll.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!