A Volkswagen bemutatta intelligens vezetést támogató segédrendszereit

0

A Volkswagen december 20-án bemutatta  a „Kids dreams” (Gyermekek álmai) című kisfilmjét Németországban. A film az intelligens vezetést támogató segédrendszereknek a közlekedésbiztonságban betöltött fontos szerepét hangsúlyozza. A „Kids dreams” kisfilm minden jelentősebb közösségi média felületen megjelenik illetve néhány országban – köztük Magyarországon is – sugározzák majd a televízióban is.

A „Kids dreams” egy Golf példáján keresztül mutatja be, hogy gondolkodik a Volkswagen a közlekedésben résztvevő minden szereplő biztonságáról járműveinek fejlesztése során, beleértve azokat is, akik nem az autóban foglalnak helyet. A film hangsúlyozza, hogy a Golfban található intelligens vezetést támogató segédrendszerekhez hasonló funkciók jelentősen növelik a közlekedés biztonságát és segítenek a balesetek megelőzésében. A rendszerek segítenek abban, hogy a vezető a lehető legjobban kezelje a kritikus helyzeteket vagy akár teljesen el is kerülje azokat.

Jürgen Stackmann, a Volkswagen márka igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja így nyilatkozott a film kapcsán: „A vezetéstámogató segédrendszereket illetően a Golf rendelkezik az egyik leginnovatívabb, legátfogóbb és leginkább hatékony csomaggal, így ő az egyik legbiztonságosabb jármű a piacon.”

A „Kids dreams” című kisfilmben a megszokottól eltérően a Volkswagen más gyártók autóinak is megjelenési lehetőséget biztosít. Az ő modelljeik is a gyermekek álomautóiként jelennek meg, amelyeket látva a gyerekek teljesen megfeledkeznek az őket körülvevő világról.

Itt lép be a Golf a képbe, amely a Front Assist környezetfelügyelő rendszer városi vészfékezés funkciójának köszönhetően éppen időben fékez, amikor az álmodozásban elmerült fiú lelép az úttestre, miközben tekintetével az elhaladó sportautót követi. A „Kids dreams” kisfilmben a Volkswagen egy elemi emberi szükségletre, a biztonság iránti igényre hívja fel a figyelmet.

Forrás: Volkswagen

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!