Air France-sztrájk: a pilóták elutasították a vezetőség “utolsó” ajánlatát

0

Az Air France nyolcadik napja sztrájkoló pilótái hétfőn elutasították a vezetőség utolsónak szánt ajánlatát a francia légitársaság Transavia nevű fapados légitársasága fejlesztési tervének felfüggesztéséről. A munkabeszüntetés folytatódik: kedden a járatok 48 százaléka fog közlekedni.

Alexandre de Juniac, az Air France-KLM elnöke a Le Monde című napilap hétfő délután megjelent számának adott interjúban “utolsó ajánlatként” felajánlotta a sztrájkolóknak, hogy az év végéig felfüggeszti a Transavia Franciaországon és Hollandián kívüli európai fejlesztését. A pilóták amiatt kezdtek sztrájkba, mert az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, a Transaviánál új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. Az Air France gépeket adna át a Transaviának pilótákkal együtt. A fapados cégnél viszont kedvezőtlenebbek a munkafeltételek, mint a nemzeti légitársaságnál. A pilóták legjelentősebb szakszervezete, az SNPL “utolsó provokációnak” minősítette a javaslatot, ami szerintük “nem old meg semmit”.

“A piromán tűzoltó arra játszott, hogy a mozgósítás nyolc nap után alábbhagy. A sztrájknyilatkozatok viszont nem csökkenek. Most meg a parázs fújásával próbálja meg a tüzet eloltani” – írta közleményében a szakszervezet. “Egy ilyen provokáció nyolc nap sztrájk és figyelmeztetések után, amiért külső foglalkoztatásban, külföldre akarják kiadni a munkát, a francia munkajog szerint foglalkoztatott pilóták munkahelyeinek veszélybe sodrásával, elfogadhatatlan” – tették hozzá a sztrájkolók.

A francia pilóták sztrájkja múlt hétfőn kezdődött, azóta a járatoknak csak a fele közlekedik, miután a dolgozók 60 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A légitársaság vesztesége a becslések szerint napi 20 millió euró.  Az Air France szerint kedden a járatok 48 százaléka fog közlekedni, hétfőn csak 42 százaléka szállt fel. A pilóták eredetileg hétfőig hirdették meg a tiltakozó megmozdulást, amelyhez hatvan százalékuk csatlakozott. A többségi szakszervezet, az SNPL múlt szombaton tartott szavazást arról, hogy folytatódjon-e a munkabeszüntetés péntekig. A pilóták 81 százaléka igennel szavazott, a részvétel 74 százalékos volt.

(MTI)

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!