Átadta képzési központját a Continental Budapesten

0

Ünnepélyes keretek között adta át új elektronikai technikus tanműhelyét szeptember 22-én a Continental Automotive Hungary Kft. Budapesten. A technológiai cég a gyorsan fejlődő és speciális technológia oktatásában vállal aktív szerepet az új műhelyre támaszkodva.

„Magyarország érdeke, hogy elhivatott és az újra nyitott fiatalok álljanak munkába, akik a megszerzett tudást itthon kamatoztatják. Ezért nagyra értékeljük, hogy a Continental Automotive Hungary Kft. jelentős szerepet vállalt a duális képzési rendszer magyarországi működésében” – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tanműhely ünnepélyes átadóján. A magyar állam a Continental tanműhelyének létrehozásához több mint 100 millió forint támogatást biztosít.

„A szakemberhiány és a világ autóipari fejlődése által diktált, folyamatosan átalakuló munkakörök egyaránt sürgették egy ilyen modern tanműhely létrehozását a cégünknél” – hangsúlyozta Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A szakképzett, piacképes tudással rendelkező munkaerő képzése ugyanúgy az állam, mint a vállalatok érdeke, ezért örömmel fogadtuk Varga Mihály miniszter úr támogatását” – mondta a cégvezető.

A középpontban a dolgozók és a tanulók igényei

A cég számára kiemelten fontos, hogy ne csak vezetői és mérnöki, hanem technikusi szinten is a legjobb, legképzettebb munkaerővel dolgozzon együtt. Az 50 fős tanműhely működésénél fő szempont, hogy a résztvevők hasznos tudást szerezzenek meg már a technikusi képzés ideje alatt. A középiskolásokat, illetve a képzésen részt vevő dolgozókat tanulmányi eredményeik függvényében ösztöndíjjal támogatja majd a Continental, a kialakított tanrend pedig a középiskolai nappali képzés, illetve a többműszakos munkarend szempontjait is figyelembe veszi majd.

„A Continental-csoport számára nem újdonság a középiskolákkal való együttműködés. A veszprémi Ipari Szakközépiskola gépész szakmacsoportos technikus tanulói számára már több éve zajlik elméleti és gyakorlati pneumatikus oktatás a Continental támogatásával, de kiváló és intenzív középiskolai kapcsolatokkal bír a szegedi, a váci, a makói és a nyíregyházi telephely is” – mutatott rá Markus Strothjohann, a Continental magyarországi HR vezetője. Annak érdekében, hogy a pályakezdők megfelelő felkészültség és multinacionális környezetben szerzett tapasztalat birtokában kezdhessék meg a munkát, a Continental csoport minden hazai gyára saját gyakornoki programot alakított ki, amelyhez a felsőoktatásban tanuló hallgatók csatlakozhatnak.

Forrás: Continental

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!