Az ABB és a Porsche közösen fejleszt

0

Az innovatív technológiák terén vezető ABB és a Porsche Japan együttműködésre lép, hogy speciális, nagyteljesítményű töltőt fejlesszenek ki a Porsche elektromos meghajtású járműveihez Japánban.

A japán féllel kötött szerződés szerint az ABB a piacvezető, e-járművekhez kifejlesztett töltési infrastruktúráját szállítja a Porsche Japan elektromos hajtású járműveihez, köztük a Taycanhoz, az autógyártó cég első teljes mértékben elektromos hajtású autójához is, amely a tervek szerinti 2020-ban kerül piacra.

A szerződés feltételei alapján a Porsche Japan az ABB nagyteljesítményű töltőit telepíti a Porsche Centerekben és a nyilvános töltőállomásokon Japán-szerte, ezzel egy villámtöltő-hálózatot hoz létre az e-járművei számára.  Az első töltőállomást 2020 közepén helyezik üzembe.

A két fél szövetsége jelentős lökést adhat az e-mobilitás széleskörű elterjedésének Japánban. Az együttműködésre lépő ABB és Porsche célja a 150 kW feletti teljesítményű, CHAdeMO villámtöltési szabvánnyal kompatibilis töltők következő generációjának fejlesztése.

A japán kormány ambiciózus terve, hogy 2050-re kizárólag elektromos vagy hibrid hajtású új autókat értékesítsenek az országban. A döntés jól szolgálja az ország azon törekvését is, hogy csökkentsék a globális felmelegedést okozó szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátást.

„Az ABB elektromos hajtású járművek töltése terén meglévő kiemelkedő szaktudásának és a Porsche kiváló teljesítményének ötvözése olyan „sikerreceptet” jelent, amely forradalmi változásokat hozhat a fenntartható mobilitás terén, és elősegíti, hogy Japán eleget tegyen a zéró-üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó kötelezettségvállalásának” – nyilatkozott Frank Muehlon, az ABB e-járművek töltési infrastruktúrájára szakosodott üzletágának vezetője. 

A Porsche Taycan a tervek szerinti 2020-ban kerül a japán piacra. A 600 LE (440kW) maximális teljesítményű sport-szedán 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/óra sebességre, a maximális hatótávolsága 500 km vagy a feletti (REACH NEDC szerinti megfelelőség). A Porsche első elektromos hajtású autója iránt nagy a vásárlói kereslet. 2019 márciusa óta már több mint 20 000 vevő jelezte érdeklődését az új modell iránt.  A Taycan piacra dobása után, 2020-ban megkezdi a kombi változat, az EV Cross Turismo gyártását is.

A Porsche Japan elnöke, Toshiyuki Shimegi így nyilatkozott: „Örömmel jelentem be, hogy az ABB-vel kötött partneri együttműködésünknek köszönhetően a világ legjobb teljesítményű villámtöltő hálózatát tudjuk kiépíteni az ügyfeleink számára. 2025-re a Porsche által gyártott járművek fele – vagy a hibrid koncepció részeként, vagy tisztán elektromos járműként – elektromos meghajtással kerül forgalomba, ezért a villámtöltési infrastruktúra kiépítése döntő fontosságú az elektromos autók tulajdonosai számára, és jelentős előrelépést jelent a Porsche EV projektje számára is.”

Az e-járművek töltési piacán több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező ABB ideális partner a tekintetben is, hogy jelentősen képes segíteni Japánt azon célja elérésében, hogy villamosítani tudja a közlekedési rendszerét. Az ABB alapító tagja a CHAdeMO és CCS töltési szabványokat támogató szervezetnek, a CHAdeMO and CCS Charging Standards Association-nek, továbbá az ABB FIA Formula-E bajnokság névadó szponzoraként a fenntartható e-mobilitás jövőjét alakítja.

Az ABB már több mint 10 500 DC villámtöltőt értékesített a világ 73 országában.

Forrás: ABB 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!