Extrém körülmények közt zajlik a Land Rover Experience Tour Peruban

0

A legváltozatosabb útviszonyok mellett zajlik a Land Rover Experience Tour Peruban. A négyhetes túra során – október 14-e és november 9-e között – a 6 fős nemzetközi csapat Wrangler DuraTrac abroncsokkal ellátott, új Land Rover Discovery SUV-ot vezet. A Land Rover a Goodyear Wrangler DuraTrac-et választotta a kihívás hivatalos abroncsának.

A Goodyear Wrangler DuraTrac megbirkózik a legkeményebb tereppel is, legyen szó homokdűnéről, éles kavicsokról, folyómederről vagy meredek hegyi útról – vagyis mindarról, amivel a résztvevők szembenéznek a perui túra során. A terepszakaszokon a sofőröket a Goodyear TractiveGroove Technológiája segíti, mely biztos kapaszkodást biztosít sárban és hóban is. Ráadásul az öntisztuló vállblokkok gyorsan kivetik a kavicsot, a sarat és a szennyeződéseket. Úttesten pedig a futófelület ferdén elhelyezkedő középső blokkjai megőrzik a gumiabroncs tapadását és oldalirányú stabilitását, egyúttal csökkentik a zajszintet is.

„A Goodyear kimagasló eredményekkel büszkélkedhet a díjnyertes 4×4-es abroncsok tervezése és gyártása terén. Együttműködésünk kezdete a 70-es évekre nyúlik vissza, amikor az első Range Roverre Goodyear abroncs került. Az újabb generációs abroncsok fejlesztése napjainkban is töretlenül zajlik. Büszkék vagyunk arra, hogy a Goodyear a 2017-es Land Rover Experience Tour kizárólagos abroncspartnere.” – mondta el Christian Uhrig, a Jaguar Land Rover Germany marketingkommunikációs vezetője.

„Az együttműködés ékes bizonyítéka a Goodyear és a Land Rover régóta tartó partnerkapcsolatának, és a díjnyertes 4×4-es abroncsok tervezése és gyártása terén szerzett szakértelmünknek” – mondta el Mike Rytokoski, a Goodyear európai marketingigazgatója. „Régóta biztosítunk felszerelést a Land Rover részére, a legújabb Land Rover Discovery és Range Rover Velar járművekhez is a mi eredeti abroncsainkat (OE) ajánlja a gyártó.”

A Goodyear Wrangler DuraTrac a közelmúltban egymás utáni ötödik alkalommal nyerte el a német „Off Road” magazin olvasói díját.

Forrás: Goodyear

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!