Felfújható hangárt adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

0

Felfújható hangárt adtak át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyet a Lufthansa Technik használ – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Dietmar Focke, a Lufthansa Technik vezérigazgatója szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, csütörtökön már megérkezik az első repülőgép, amelyet az új hangárban szerelnek majd. Közlése szerint a felfújható és mobil hangárban a diszkont Norwegian gépeire szerelnek vezeték nélküli internetezést biztosító fedélzeti eszközöket.

A plusz kapacitást Európa legnagyobb felfújható, mobil hangárjával biztosítják, amelynek alapterülete 2800 négyzetméter, 24 méter magas, óránkénti 120 kilométeres szélig ellenáll. A hangárt, amelyben mintegy 40 ember dolgozik majd, három hónap alatt építették fel. A Lufthansa Techniknek azért volt szüksége a gyors építésre, mert a téli időszakban több megrendelésük is lesz, ügyfeleik, a Norwegian, a Wizz Air és a Germanwings folyamatos bővíti flottáját, és a lehető leggyorsabban biztosítaniuk kellett plusz egy gép elhelyezését. A hangárban egy Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gép vagy egy Boeing 737-es fér el.

René Droese, a Budapest Airport ingatlanfejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ezzel nem állt meg a műszaki bázis fejlesztése a repülőtéren, mivel egy év múlva átadják a Wizz Air korábban már bejelentett új hangárját is. Az MTI kérdésére válaszolva ezzel kapcsolatban Dietmar Focke azt mondta, abban a hangárban is a Lufthansa Technik emberei dolgoznak majd, ha újabb kapacitásokra lesz szükség, akkor tárgyalásokat kezdeményeznek a repülőtér üzemeltetőjével a bővítésről.

FOTÓ: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!