Megérkezett Csehországba a 150 ezer gyorsteszt Kínából

0

Dél-Korea esete mutatja, hogy a szeparáció mellett a tesztelés a járvány legyőzésének egyik módja, a terjedés megállításának egyik hatékony eszköze. Csehország 150 ezer gyorstesztet vásárolt Kínában, a kormány különgépe a rakománnyal szerdára virradóra visszaérkezett Sencsenből a Kbely katonai repülőtérre, Prágába.

A mintegy másfélszáz dobozt, amelyek összsúlya 6,5 tonna, még a repülőtéren fertőtlenítették, majd az állami anyagtartalékok raktárába szállították – mondta Lubomír Metnar védelmi miniszter újságíróknak a repülőtéren.

A gyorsteszteket a raktárban szétosztják, majd elszállítják a nagy kórházakba, valamint azokba a térségekbe, ahol a legnagyobb számú fertőzést mutatják ki. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint az Olmützi régióban lezárt 21 településen az összes lakost, mintegy 35 ezer ember, ellenőrizni fogják.

A kórházakon kívül gyorszteszteket kap a rendőrség, a katonaság, a tűzoltóság és a vámosok is – jegyezte meg Jan Hamácek belügyminiszter, aki kollégáival együtt a repülőtéren fogadta a Kínából érkező különgépet.

A 150 ezer gyorstesztből 100 ezret az egészségügyi, 50 ezret a belügyi tárca fizetett, míg a repülőgépet a védelmi minisztérium biztosította.

Az egészségügyi miniszter szerint a kínai gyorstesztek nem egészen fél óra alatt megmutatják, hogy fertőzött-e az illető, vagy sem, míg az eddig használatos tesztek eredményére hat órát kell várni.

A belügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy a Kínában már megvásárolt sebészeti, orvosi és lakossági arcmaszkok, valamint védőöltözetek Csehországba szállítását a hatóságok most intézik. Korábbi értesülések szerint még legalább 5-6 repülőútra van szükség.

Jan Hamácek szerint egy ukrán An-124 Ruslan típusú szállító repülőgép, amelyet a cseh kormány bérelt ki, várhatóan vasárnap 30 millió védőmaszkot hoz Prágába. Amint sikerül a védőmaszkokat szétosztani a lakosság között, használatuk kötelező lesz – szögezte ki a belügyminiszter.

A repülőgépekről és a szállítmányokról kiadott, olykor egymásnak ellentmondó információkat Hamácek újságírók előtt azzal magyarázta, hogy a tárgyalások a repülőutak bebiztosítáról nagyon bonyolultak, mert számos repülőtér le van zárva, ezért menet közben is változnak a dolgok.

A cseh sajtó az utóbbi napokban élesen bírálta azt, hogy az országban nagy hiány van az összes védőmaszkból, különféle tesztekből, védőöltözetekből, és a kormány nem képes gyorsan orvosolni a helyzetet. A média azt is felrótta a kormánynak, hogy az ügyben ellentmondásos információkat hoz nyilvánosságra. (MTI)

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!