A versenyhivatali áldást követően a Lapker Zrt. kivásárolta a Sprinter Futárszolgálatot, amely az utóbbi négy évben, közel megháromszorozta nettó árbevételét, a 2008. évi 0,56 milliárd forint után 2011-ben 1,2 milliárdot, tavaly már 1,5 milliárdot ért el. Az idei terv pedig 1,7 milliárd forint.
A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!
A növekedéshez az e-kereskedelem egyre jelentősebb térnyerése is nagyban hozzájárult. Az ügyvezető igazgató sikereik okát az IT fejlesztésekben, és a hosszútávon stabil alapot nyújtó árpolitikában látja. Az idén a B2C szegmens számára a meglévő szolgáltatást még tovább finomítják és az e-kereskedelemnek komplex megoldást fejlesztenek. A kivásárlás kapcsán elmondta, hogy mindkét fél számára új lehetőségek kínálkoznak, mely biztosítja a jövőbeni fejlődést. Példaként említette a Pick Pack Pontokat. Szerinte a Lapker Zrt. szakmai háttere és hálózata jól ötvözhető a Sprinter web-áruházaknak kínált megoldásaival. A házassággal előre kívánnak lépni a web áruházaknak nyújtott komplex szolgáltatás terén – mondta el Szivi László, a Lapker Zrt. stratégiai üzletfejlesztési igazgatója. Ez lehetőséget biztosít a közös innovatív megoldások bevezetésére, fejlesztésére is a csomagküldés piacán. Jelenleg közel ezer web áruház használja ki a Pick Pack Pontjaik előnyeit, mivel a választás szabadságát nyújtja kedvező áron és hosszú nyitvatartási idővel. Ez pedig rugalmasságot jelent a vásárlók számára.