N-FRAB: közös légtér működik Magyarország és Románia felett

0

Közép-Európában először a légijárművek a határon keresztül is szabadon tervezhetik repülési útvonalaikat. Augusztus 20-ától a magyar HungaroControl és a román ROMATSA léginavigációs szolgáltató közösen működteti a két ország légterét egy új, határokon átívelő,szabad légtérhasználatot biztosító koncepció (Night Free Route Airspace Budapest/Bukarest – N-FRAB) alkalmazásával. Így a repülőgépek a lehető legrövidebb útvonalakon, vagyis az eddigi töréspontok kiküszöbölésével repülhetnek a két ország légterének be- és kilépő pontjai között.

Az együttműködéssel létrejött, megközelítőleg 1000 kilométer kiterjedésű N-FRAB légtérben a járatok üzemeltetői nem az előre kijelölt, kötött útvonalakhoz igazodva, hanem azoktól függetlenül, szabadon, a számukra legkedvezőbb módon tervezhetik meg repüléseiket. Így a repülőgépeknek kevesebb üzemanyagot kell tankolniuk, ezáltal több utast vagy árut szállíthatnak útjaikon, amivel időt és energiát spórolnak meg. A szolgáltatás elsősorban a hosszabb távon közlekedő járatok számára előnyös, mivel esetükben a magassági szél akár félórás vagy még több időmegtakarítást eredményezhet például egy Dubai – London viszonylatban.

A N-FRAB az első közép-európai Cross-Border FRA, azaz határokon átívelő szabad légtérhasználatot biztosító Free Route koncepció, amely a térségben eddig egyedülálló módon két funkcionális légtérblokkban működő szolgáltató különböző irányító rendszereinek használatával valósult meg (Magyarország a FAB-CE, míg Románia a DANUBE FAB, azaz funkcionális légtérblokk tagja). A N-FRAB bevezetésével Románia és Magyarország jelentős lépéseket tett afelé, hogy az Európai Bizottság rendelete (716/2014) értelmében 9000 méter felett 2022. január 1-jére a szabad légtérhasználat korlátozások nélkül megvalósulhasson egész Európában.

A szolgáltatás éjféltől reggel hat óráig FL105 (3050 méter) és FL 660 (20 100 méter) magassági értékek között vehető igénybe.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!