„A fennmaradó hányad megvásárlása egyaránt szolgálja a cégcsoport portugáliai pozíciójának és európai hálózatunknak a megszilárdítását – indokolta a döntést Rico Back, a General Logistics Systems B.V. Amsterdam (GLS) vezérigazgatója. – A portugáliai társaság megalapításakor már szerepelt a szerzõdésben, hogy késõbb ezt az üzletrészt is átvesszük, és most, öt év sikeres együttmûködés után végre sor kerül rá.” A közös vállalat 2005. novemberi létrejötte során a Kislog leányvállalatának és a cégcsoport korábbi hálózati partnerének, a Personalis S.A.-nak a csomagszolgáltató részlegét integrálták az új társaságba. A jelenlegi tranzakcióval a vegyes vállalat megszûnik. A GLS Portugal hat telephelye segítségével nyújtja szolgáltatásait az egész ország területén. Az anyacég közvetlenül a belföldi vállalat megalapítása után átalakította annak összes munkafolyamatát a már bevált, ipari méretû, európai szintû csomagkezelési technológiáknak megfelelõen. Ez magában foglalta a teljes szoftver- és hardverkörnyezet cseréjét, majd átalakítását a jelenlegi GLS-normáknak megfelelõen.
A cégcsoport a kapacitás bõvítését és a telephelyek modernizálását célzó beruházásokat hajtott végre. A fejlesztések néhány fontosabb állomása: 2008-ban a GLS Portugal új elosztó központot (csomagirányítót és depót) helyezett üzembe Lisszabonban. Ez jóval nagyobb kapacitású, ezenkívül modern szortírozó- és kamerás megfigyelõ rendszere van. A vállalat még ugyanabban az évben bevezette a kézbesítõ jármûvekbõl történõ mobil adatátvitelt. Ennek köszönhetõen a szállítmányok online nyomon követési rendszere majdnem valós idõben képes kézbesítési adatokat szolgáltatni Portugáliából. „A GLS Portugal a GLS cégcsoport magas minõségi normáinak köszönhetõen elõkelõ helyet vívott ki magának a piacon” – mondta Rico Back. A megfelelõ csomagszolgáltató kiválasztásakor az ügyfelek számára fontos szempont a biztonság, különösen akkor, ha nagy értékû vagy sérülékeny áruk szállításáról van szó. A Portugáliában nagy telekommunikációs és gyógyszergyártó cégeket is ügyfelei között tudó vállalat a pénzügyi és gazdasági világválság kitörése elõtt évente akár 30 százalékos növekedést is el tudott érni. A cégcsoport európai hálózatához történõ csatlakozás kedvezõ hatással volt a vállalat külföldre irányuló csomagforgalmára. Portugália a válság által legkeményebben sújtott országok közé tartozik – mondta Rico Back. Jelenlegi beruházásaik is mutatják, hogy a GLS kellõen megerõsítette a pozícióját ahhoz, hogy versenyben maradjon a térségben, és a – remélhetõleg hamarosan meginduló – gazdasági fellendülés nyertesei között lehessen.