Új fejezet az autonóm üzemű hajózásban

0

Távirányítással kormányozták a jégosztályú személyszállító komphajót, a Suomenlinna II-t a Helsinki kikötője közelében lévő tesztterületen, annak bizonyítására, hogy a mai technológiai megoldásokkal a hajók emberi felügyelet alatti irányítása bárhonnan megvalósítható.  

A múlt héten, a finn főváros kikötőjében végrehajtott történelmi jelentőségű kísérlettel az ABB és a Helsinki City Transport új fejezetet nyitott az autonóm üzemű hajózásban. A távvezérlési kísérlet során, amelyet a világon most először végeztek egy már üzemben lévő személyszállító komphajóval, az ABB sikeresen tesztelte a hajó üzemeltetésének továbbfejlesztését célzó, bármely hajótípusnál alkalmazható technológiákat.

„Nagyon izgatottak vagyunk, mert a teszt azt bizonyítja, hogy a megoldásunk potenciálisan jelentős hatást gyakorolhat a tengerhajózási ágazat jövőjére,” – mondta Peter Terwiesch, az ABB Ipari Automatizálás divíziójának vezetője. „Az ABB legkorszerűbb automatizálási megoldásai korábban elképzelhetetlennek tartott dolgokat váltanak valóra számos szektorban, így a hajózásban is, ahol gőzerővel keresik azokat az új technológiákat, amelyek jobb hatásfokot és nagyobb biztonságot tudnak garantálni.”

„Az autonóm üzem nem azt jelenti, hogy a hajó fedélzetén nincs legényég. Ahogy a hajózásban egyre inkább áttérnek a villamos hajtásra, a hajók rendszereit folyamatosan digitalizálják és csatlakoztatják az ipari internetre, az ABB olyan, már meglévő megoldásokat ajánl a tengerészeknek, amelyek új lehetőségeket jelentenek számukra. Az új technológiai megoldások bevezetésével javítani tudjuk a tengerhajók üzemeltetésének általános biztonságát is,” – mondta Juha Koskela, az ABB tengerhajózási és kikötői technológiákra szakosodott részlegének (Marine & Ports) vezetője.

A Suomenlinna II kompot a felújítása során az ABB új, dinamikus helymeghatározó rendszerével, az ABB AbilityTM Marine Pilot Control-lal szerelték fel, amivel a hajót a Helsinkiben lévő vezérlőközpontból tudták navigálni.

A sikeres út megtétele után Heinonen kapitány így nyilatkozott: „A távvezérlési kísérlet terén jelentős előrelépést tettünk. Úgy vélem, hogy jó úton járunk afelé, hogy a kísérletek folytatása során feltárjuk a technológiában rejlő további lehetőségeket is.”  

Ez az áttörést hozó kísérlet jelentősen elősegítheti, hogy a tengerhajózási szektor szélesebb körben is elfogadja az autonóm üzemű rendszereket. Az autonóm megoldások a következő évtizedekben várhatóan átalakítják a nemzetközi hajózást, így az ágazat végre kilábalhat a 2008-as pénzügyi válság okozta visszaesésből. A Nemzetközi Hajózási Kamara (International Chamber of Shipping) adatai szerint az elmúlt évtizedben a tengeri szállításban 30%-kal nőtt a kereslet, így napjainkban évente 10 milliárd tonna árut szállítanak tengeren.

A Suomenlinna II rendszerint Helsinki és a közeli szigeten álló, az UNSECO világörökségi listáján szereplő Suomenlinna erőd között jár. A távvezérelt navigálási kísérlet során a komp Helsinki piactere elől, a Kauppatori kikötőből indult, és Heinonen kapitány a vezeték nélküli ABB AbilityTM Marine Pilot Control-lal kormányozta a helsinki kikötő előre kijelölt területén.

A kísérletre a komp napi üzemidején kívül, a partoktól távol, utasok nélkül, olyan területen került sor, ahol más hajók nem tartózkodtak. Bár már fel van szerelve az új dinamikus helyzetmeghatározó rendszerrel, a komp továbbra is a hagyományos fedélzeti irányító rendszerrel működik. A kiépített távirányítási üzemmód egyelőre csak a kísérlet céljait szolgálja. A kutatási és fejlesztési program a komp és a legénység bevonásával folytatódik.

A 2004-ben épített Suomenlinna II kompot az ABB jégosztályú elektromos hajtásrendszerével, az Azipod®-dal szerelték fel.  A kompot 2017-ben felújították, és felszerelték az ABB helyzetfelismerő megoldásával, az ABB Ability™ Marine Pilot Vision-nel.  A Suomenlinna II egész évben közlekedik, jól bírja azokat a Helsinki térségében uralkodó kemény téli viszonyokat is, amelyek komoly nehézségeket okoznak minden más típusú közlekedésben. Az ABB AbilityTM az ABB vezető digitális megoldásokat és szolgáltatásokat kínáló platformja.

Forrás: ABB

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!