Új vezérigazgató a UPS-nél

0
A világ legnagyobb csomagkézbesítő és logisztikai vállalata, a UPS igazgatótanácsa David Abney személyében új vezérigazgatót nevezett ki a cég élére. Abney, aki jelenleg a vállalat üzemeltetési vezetői posztját tölti be, Scott Davist váltja majd a tisztségben. A 62 éves Davis 2008 óta volt a UPS elnök-vezérigazgatója. A nyugdíjba vonuló szakember az igazgatótanács tiszteletbeli elnöke marad.
Az 58 éves Abney a tizenegyedik vezérigazgató lesz a cég 107 éves történetében. A UPS-es karrierjét részmunkaidős csomagrakodóként kezdte 1974-ben. Negyven éves karrierje során számos operatív vezetői pozícióban volt már. Üzemeltetési vezetőként a UPS logisztikai, fenntarthatósági és műszaki területeiért felelt. E munkája során komoly beruházásokat kezdeményezett az alternatív üzemanyagot hasznosító járműflotta és a vállalat teherárú kapacitás növelése terén. Ő vezette a UPS szállítmányozási hálózatát is, mely több mint 200 országot és területet szolgál ki.
Jelenlegi pozícióját megelőzően Abney a UPS International – az Egyesült Államokon kívüli operációkért felelős üzleti egység – elnökeként szolgált, ahol a vállalat globális logisztikai hálózatának bővítését vezette. Nemzetközi tapasztalatai között szerepel még a kanadai, illetve dél-amerikai logisztikai és teheráru egységek, valamint a globális teheráru és vámügyintézés üzleti egység vezetése.
 „David komoly tudással bír a gyorsan változó szállítmányozási és logisztikai piacom – mondta el Scott Davis.  – Az, hogy képes előre látni a piaci trendeket, azonosítani a kockázatokat, a lehetőségeket pedig kihasználni mind a vállalat, mind pedig az ügyfelek javára, már a múltban is felbecsülhetetlennek bizonyult. Egy kihívásokban bővelkedő gazdasági időszakon mentünk keresztül a vezérigazgatói megbízatásom során, és ezalatt végig számíthattam a UPS iránti elkötelezettségére és a számomra nyújtott támogatására. Biztos vagyok benne, hogy David azt a határozott vezetést nyújtja majd, mely elengedhetetlen, hogy a UPS a jövőben is egyre jobb teljesítményt tudhasson magáénak.”
“Nagy megtiszteltetés, hogy az igazgatóság engem választott a vezérigazgatói tisztségre – nyilatkozta Abney. – A vállalatnak hihetetlen lehetőségeket, munkatapasztalatokat és szakmai előmenetelt köszönhetek. Úgy hiszem legfőbb küldetésem, hogy olyan környezetet teremtsek, ahol tehetséges UPS-es kollégáim jeleskedhetnek abban, hogy ámogatják ügyfeleinket céljaik mind teljesebb elérésében. végső soron így építhetünk majd a UPS sok éves örökségére.”
A most bejelentett változások 2014. szeptember 1-én lépnek életbe.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!