José Matthijsse vezeti március 15-től a Heineken cég magyarországi leányvállalatát, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t – közölte a cég március 30-án.
A magyarországi leányvállalat új vezetője folytatni kívánja azokat a kezdeményezéseket, amelyek segítik a magyarországi beszállítókat, és elkötelezett a helyi közösségek segítése iránt – tették hozzá.
José Matthijsse, a korábbi vezérigazgatót, Joris Huijsmanst váltja, aki 2014 óta vezette a vállalatot.
A zrt. a nemzetközi Heineken csoport magyar leányvállalataként tevékenykedik Magyarországon. A cég két sörgyárában, a közel 120 éves Soproni Sörgyárban és Martfűn állítja elő termékeit, a magyarországi mellett külföldre is. A Heineken Hungária az országban a második, anyacége a világon a harmadik legnagyobb sörgyártó vállalat.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat a 2014-es lezárt üzleti évben 50,7 milliárd forint nettó árbevételre tett szert, ami 1,25 milliárd forinttal haladta meg a cég 2013-as árbevételét. A cég adózás után 224,8 millió forint veszteséggel zárt, miközben 2013-ban az adózás utáni eredménye 406 millió forint volt.