Érzékelés a Bosch-felhő révén az automatizált járművekben

0

Együttműködés a Foreca közúti időjárás-szakértővel az útviszonyok előrejelzésében

Az érzékelés jelentősége korántsem alábecsülendő autóvezetés során. Milyenek a pillanatnyi útviszonyok és az útfelület tapadása? Az ilyen irányú érzékelés, illetve annak kifejlesztése nagyban segíthet a vezetőknek autójuk optimális és biztonságos irányításában. Az autóversenyzők arra az ülepük és a pilótaülés közötti kapcsolatra utalnak, amikor azt mondják, hogy „eggyé válnak az úttal”, amelyből menet közben az útfelület pillanatnyi állapotára következtethetnek. Az automatizált járművek hasonlóképpen azonnali információt igényelnek az útviszonyokról. Hátrányuk azonban, hogy hiányzik az ilyen irányú érzékszervük – egészen mostanáig, a Bosch ugyanis kifejlesztette ezt az automatizált járművek számára.

„Esős utak, hó, jég – előrejelző útviszonyok-szolgáltatásunkkal még a kritikus helyzetek kialakulását megelőzően tájékoztathatunk a veszélyekről. Ehhez partnerünk, a Foreca által nyújtott időjárási adatokat használjuk fel, vagyis az automatizált jármű pontosan tudhatja, hogy hol és hogyan közlekedhet önállóan” – mondta Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.

A Foreca a világ egyik vezető időjárás-információs szolgáltatója, két évtizedes tapasztalattal a közlekedési időjárás előrejelzésében. „A Foreca és a Bosch szakértelmének egyesítése új korszakot nyit az útviszonyok előrejelzésében. A média időjárás-jelentéseivel szemben a Bosch előrejelző útviszonyokszolgáltatása ugyanis többféle lehetséges előrejelzés-szcenáriót is tekintetbe vesz” – mutatott rá Petri Marjava, a Foreca értékesítés igazgatója. Az útviszonyok-szolgáltatás egyszerre növeli az autózás biztonságát és kényelmét, akárcsak az automatizált vezetési funkciók elérhetőségét. A Bosch új szolgáltatáscsomagja várhatóan 2020-ban jelenik meg világszinten, kezdetben csupán az időjárási adatok alapjain, s amint egyre több hálózatba kapcsolt gépkocsi közlekedik az utakon, úgy egészül ki további járműadatokkal is.

Az automatizált járművek időben csökkentik sebességüket

Egészen a magas fokon automatizált vezetés SAE 4-es szintjéig – egyebek mellett – az útvonal típusa, a sebesség és a környezeti feltételek függvénye, hogy az autó átveheti-e a vezetés feladatát. Az automatizált gépkocsik a jövőben már a Bosch előrejelző útviszonyok-szolgáltatását is igénybe vehetik e döntésük során. Ennek segítségével az önvezető jármű már előre tudhatja, milyen környezeti feltételek várják, s időben ezekhez illesztheti a járművezetés módját, így már nem kell az útviszonyok csupán kismértékű romlásának első jelére visszaadnia az embernek a vezetés feladatát. Ha az útvonal például épp esős szakaszon vezet, az autó már idejekorán megfelelő szintre csökkentheti sebességét, kizárva a vízensiklás (aquaplaning) jelenségének veszélyét és mindenkor biztosítva a biztonságos megállás lehetőségét. Mindez a SAE automatizálás bármely szintjén biztonságos, kiegyensúlyozott, s ezzel kényelmes autózást tesz lehetővé.

Automatizált vezetés, ahol és amikor csak lehetséges

A Bosch többlépcsős koncepciót alkalmaz előrejelző útviszonyok-szolgáltatásához. 2020-ra tervezett piaci bevetéséig még nem várható kellő számú hálózatba kapcsolt gépkocsi megjelenése az utakon, a Bosch becslése szerint ugyanis egyedül a mintegy 80 ezer kilométernyi európai autópályahálózat lefedéséhez is nagyjából 20 millió hálózatba kapcsolt autóra lenne szükség. Ennek megfelelően – különösen a távoli, kis forgalmú utakon – kezdetben az időjárás-előrejelzések szolgálhatnak az egyetlen megbízható forrásként az útviszonyokra vonatkozó megalapozott következtetésekhez. A Bosch a Foreca globális és folyamatosan frissített adatait használja majd.

A Bosch több vezető szolgáltató közül választotta ki a vállalatot, ugyanis a finn időjárási szakértő közlekedési időjárási adatai bizonyultak a legpontosabbaknak világszerte. Minél precízebben jelezhetők előre, illetve határolhatók be térben a kritikus körülmények, annál hatékonyabban tartható a lehető legmagasabb szinten az automatizált vezetési funkciók elérhetősége. Világméretű mérési referenciaflottájával és a gépi tanulás módszerével a Bosch és a Foreca közösen optimalizálhatja biztonság és elérhetőség szempontjából a közlekedési időjárási modelleket. Ezzel olyan biztonsági színvonal érhető el, amely az olyan – e tekintetben – kritikus rendszerek számára is megfelelő, mint az automatizált járművezetés.

A súrlódási tényező meghatározása az ESP beavatkozásaival

Amint kellő számú hálózatba kapcsolt gépkocsi közlekedik az utakon, a Bosch járműadatokkal is kiegészíti előrejelző útviszonyok-szolgáltatását. Ezek között a CAN-bus rendszerben, azaz a jármű központi adathálózatán rendelkezésre álló információk szerepelnek, például az autó által mért külső és belső hőmérséklet, vagy éppen a bekapcsolt ablaktörlők. A hálózatba kapcsoltság révén ezen adatállomány sem marad kihasználatlan, hanem az adott autógyártó háttérszerverén keresztül a Bosch-felhőbe kerül. A Bosch emellett az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) beavatkozásait is kiértékeli. A mérnökök megfelelő matematikai módszerekkel kerekenként is megállapíthatják a pillanatnyi súrlódási tényezőt, illetve az adott kerék mozgásállapotát. Ezen adatok egyesítésének és intelligens kiértékelésének eredménye a Bosch okos szolgáltatásainak csomagja – és a biztonságos közlekedés megnyugtató érzése.

Forrás: Bosch

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!