Forbes: 1,1 milliárd dollárral nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt

0

A Huawei egyedüli kínai márkaként ismét felkerült a FORBES legértékesebb brandeket összegző 2018-as (Most Valuable Brands) listájára. Az összeállítás szerint a vállalat márkaértéke egy év alatt 15 százalékkal emelkedve, 8,4 milliárd dollárra nőtt, ezzel a Huawei a 79. helyre lépett előre a rangsorban.

A Forbes minden évben összeállítja a világ 100 legértékesebb márkájának listáját, amelyre több mint 200 nemzetközi jelöltből választja ki a legjobbakat. A rangsorba, amelyet idén is technológiai cégek uralnak, ismét egyedüli kínai márkaként került be a Huawei.  A vállalat 2017 után idén másodszor szerepel a listán, amelyen egy év alatt kilenc pozíciót javítva a 79. helyre lépett előre. A Forbes szerint a Huawei márkaértéke a tavalyihoz képest 1,1 milliárd dollárral, 8,4 millárd dollárra nőtt.

A Huawei megőrizte előkelő 3. helyét az okostelefon gyártók körében globálisan, a siker pedig többek közt annak tudható be, hogy a tavaly bemutatott P10 és Mate 10 modellekkel tovább tudott erősödni a felsőkategóriás termékek piacán is.

Az IDC 2018. I. negyedéves jelentése alapján a Huawei globális részesedése az okostelefonok piacán a tavalyi 11,7 százalékhoz képest 13,8 százalékra nőtt, az idén márciusban bemutatott prémium kategóriás készüléksorozata, a P20 széria pedig minden korábbinál jobb nemzetközi eladási mutatókat produkált. Az állandó innovációra való törekvés és fogyasztói igények folyamatos monitorozása is hozzájárul a sikerhez, a Huawei éves riportja szerint 2017-ben 89,7 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztésre, ami éves árbevételének közel 14,9 százalékát jelentette.

A vállalatnak nem ez első nemzetközi elismerése az idén. Februárban a Brand Finance TOP 500 márkaérték szerinti rangsorában a Huawei az előkelő 25. helyen végzett, 38 milliárd dolláros eredménnyel.

Forrás: Huawei 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!